84

Az a bizonyos ötletpályázat 84 jelentkező környékén fog megállni, ahogy a számláló a tegnapi állást mutatta. Ikszedszer kellett már pótdokumentációt másolni mert a legutolsónak szánt papírosok mindig gazdira találtak. Szépen kifizették és már vitték is mint a cukkert.
Ha egy üzlet elindul... Bárcsak minden így sikerülne, ha a többi elképzelésünk is így szárba szökkenhetne és pár és múlva egy újjávarázsolt intézménybe csalogathatnám a nagyérdemű közönséget és a kedves olvasókat. Ja, meg az álmok...

Ötletpályázat 70-en fölül

Már egyszer értekeztem az intézményünket érintő ötletpályázat folyamatos folyamatáról, hogy jajdeörülünk mer' ötven fölé jutottunk a jelentkezők számát tekintve. Hát tekintetbe véve a mostani számokat a hetvenet fölülről karistoljuk, vagy már nem is karistoljuk, elhaladtunk néggyel felette. Csak jönnek-jönnek a tisztaarcú emberek - mintha kötelező lenne - és okosan végigjárják velem a tetőtől a padlásig. Mesélem a lüke sztorikat, hogy hallják-lássák-érezzék, miben más ez a ház, miben van a "géniuszloci". Mert ezt kell megérezniük és ha ez megvan akkor mehet minden tovább, akkor már viszi a ceruzát a látomás, a centiket és miliket már a szellem mozgatja. A közös, velem együtt. Mindenkinél nem lehetek ott - nem is kellek - én az elején vagyok fontos, hogy elmondjam, sugalljam, hogy lehet ide üvegpalotát is tervezni, max. nem veszi majd be a nyergesi közönség gyomrozata.
De fel a fejjel kedves ötletelők, mindent ide, majd mi megbirkozunk az értékelésnél terveitekkel!

Lopják az égőket

Hát nem is tudom, hogyan kezdjek neki. Nekem sül le a képemről a bőrke, izzik, pirosodik. Szólnak, hogy a nagyteremben - szóval öt lámpa nem világít. Agyömlés határán, hisz állandóan cserélem az égőket, lassan mindegyik energiatakarékos - kompakt és hiába minden ugyanaz a szituáció mint pár éve mikor csokrostul cserélgettem nap-nap után a fényforrásokat.
Oké, oldjuk meg, létra, felmász, búra leemel - jó behéz - benézek és mit látok - nem látok. Kicsavarták a takarékos izzót és a búrát szépen visszaaggatták. Mindezt létra nélkül szépen megoldották. Nagy királyság, égőt lopni a művházból, minek oda annyi nem? Ha van 20 akkor kettő már fel sem tűnik. Csak nagyon "prosztó" de ez itt ugye elmegy.
Hát nem megy el, csak az égőkkel ment el a kedves tolvaj. Száradt volna le - vagy csapta volna meg a kettőhúsz. De nem csapta, ő meg az égőket elcsapta.
A franc a pofikáját. Gusztustalan, gerinctelen és a jelzők sorát nem folytatom...

Sörfesztivál után

Az "embör" amikor fáradt másképp jönnek belőle elő a szavak, gondolatok. Érzékenyebb? Jobb a rálátása vagy csak kiszáll pár percre magából és megszemléli mit alkotott. Mit alkothattunk egy fesztiválon? Gyakorlatilag semmit, hisz a sátrakat elbontják, a szemetet összetakarítják - nem maradt a placcon semmi csak a csikkek garmadája. Vége, elmúlt - most majd nagyon összegzünk. Mert azt kell, szükség van. Begyűjtjük az infókat, véleményeket, érzeteket, képeket, videó anyagokat és esetleg újra nézzük mindet. Csatoljunk vissza.
Honnan indultunk? Egy nagyon rosszízűre sikeredett tavalyi megmozdulás után vállaltuk el az idei szervezését. Legyen, lennie kell, ez már hagyomány ez már olyan a nyergesi nyárnak mint a napfény és a Duna. Mind a kettő van, lennie kell.
Most mégis csend van utána - igaz még egy napja sincs hogy bezártuk a kapukat. Várnám a véleményeket, nézeteket, okos és mégokosabb okfejtéseket a programokról, előadókról. Aztán nagy a csend - ahogy öreg barátom mondaná a "lapítás" - vagy már ennyire sincs véleményük a nézőknek. Vagy mi van? Tán mégis sikerült? Mégis áttörtük az utóbbi évek bukáshullámait? Fiatal és nagyon lelkes csapattal álltunk föl a feladathoz és nagyon beletettük mindenünket. Adni valami kellemes lágy fuvallatot - a sok szúnyogcsípés közepette az embereknek. Adtunk? Nem tudom, nem mondják nagy a csend... Vagy emésztenek, ülepítenek? Glugy-glugy remélem leért...

Ötletpályázat...túl az ötvenen

Munkahelyemen ötletpályázatot írtunk ki - pontosabban a "fenntartó" írta ki - az épületünk és annak környékének újragondolásához. Mit tagadjuk, harminc éve nem nagyon akaródzott hozzányúlni sem a házhoz sem a térhez. Közben lezajlott a módszerváltozás, s mégha nem is lettünk génjeinkben új emberek azért hétévente cak kicserélődik a sejtállomány így nem árt egy kis felújítás, frissítés.
No ez eddig itt minden rendben, "ápdítoljunk" csak bátran, hogy lesz-e belőle valami is? Azt nem tudhatjuk. Harminc év nagy idő - nagy idő? Nagy idő... Az alatt párszor kellett volna tetőt javítani, liftet építeni és a termeket folyamatosan festeni hogy közönségbarát, csalogató maradhasson. Ehelyett... nem ez történt. Fel kéne újítani - kötelességünk, hogy lehetett volna apródonként minden évben valami részt - igen lehetett volna. De nem tették, most pedig - ahogy a falig eljutottunk csak visszafelé lehet már menni. Nincs lehetőség - nem is éri meg apródonként újítgatni, bár az is sokat javítana a jelenlegi állapoton. Csakhogy már nincs értelme. Illetve értelme van csak nem kifizetődő. Ha már a távokat elemzem rövidben jó lenne - mint a miniszoknya - de a hosszúban mindig több lehetőség rejlik. A hosszúból még lehet rövidet csinálni, de rövidből hosszút lehetetlen - csak ha hozzávarrunk.
De örüljünk egy "rövidet", hisz eleddig 54 tervező gondolta úgy, időt szán ránk, belefeccöli drága perceit, félóráit a mi tenderünkbe. Agyal egyet-kettőt, üvegpalotát álmodik vagy faborítású épületet amúgy hogy beleilleszthesse a környék növényzetébe.
Húh, nem baj! Kellenek a friss gondolatok, a Duna felől úgyis állandó szelek járnak itt nem büdösödhet be semmi... Legalábbis fizikailag, természetszerűleg nem csak ha mi is azt akarjuk. Illetve nem akarunk semmit csak beleülünk és várjuk füstbe burkolózva a nyugdíjat. Csak ezt éljük még túl, aztán másnap már azt és harmadnapra az újabb kihívásra nem adunk választ. Megállunk egy megabitnél, mikor már 12 megát lehet a piacon beköttetni két nap alatt. Jók a hagyományok, kellemes ragaszkodni hozzájuk, kényelmes elmondani úgysem változik semmi és minden a fejétől olyan amilyen. De a fej csak akkor tud döntést hozni, ha a végtagok - receptorok - jelzik, itt és itt problémák vannak. Ha nem jön impulzus tőlünk átveszi a helyét másik érzet - itt minden jó és mi vagyunk benne a legjobbak.
Aztán eljön az a perc, amikor beázik a tető mert nem tökéletes a szigetelés és előadás közben a csend közben a vízcsepegést lehet számolgatni.
Ezt is megértük, illetve kikönyököltük. Kellett? Kellett! Nekünk, nekik, szóval a közönségnek! Nincs más út csak a felújítás.