A hét képe számomra június negyedikére

Június 4-én Trianon emléknapján találkoztam ezzel a szürreális valósággal. Román testvéreink francia stílű csodaautóján a történelmi Magyarország matricája. Mindent elmond, üzenet. A kishitűségnek, nekünk nemcsak június negyedikén, nemcsak az országcsonkítás gyászos évfordulóján. Üdvözlet a tulajdonosnak!

Rettegjünk egyet :-)

Lassan már egy esztendeje nem írtam ide... Nem volt téma? S pont ma vettem elő a billentyűket? Igen, esik, szomorkás az idő. Tehát jó sokan elmegyünk választani és leszünk elegen...elegen? Mihez is?
Akkor rettegjünk egyet.

(Mire betöltött a klip a mai napon is politikai reklámot élvezhettem, de ez már csak ilyen.) Egyszerű tételmondatot tettem föl magamnak, van-e még huszonnégy évem próbálkozásra, ilyen-olyan pártokra, pártocskákra, körökre és összeborulásokra vagy kerek-perec kimondom elég volt.

Mert arról már rég lemondtam, hogy ausztriai szinten fogok élni valaha is és azt is megtanultam hogy a teljes szabadság nálunk a szabadosságba csapott, a gengsztereknek jogaik vannak - és persze sztárügyvédjeik, dróton rángatott jogvédőik - Mari nénit pedig kilencvenéves korában saját házában gyilkolják le a gázpalackért suttyó agyhalottak.

Azt ígérte az elit - erre tisztán emlékszem, csak takarítsuk el az egypártrendszert, vessünk véget a továrisoknak, csatlakozzunk a nyugati katonai tömbhöz, politikai szinten meg egy másik "junióhoz" és a szociális piacgazdaság szinte magától fog felépülni. Azt hittük, minket tárt karokkal várnak a keresztény Európában. Vártak minket, csak mire odaérkeztünk, Európa politikai szinten már csak "fele-barátságot" akart és inkább egységes szuperállamot. Piacainkat mohón, gyárainkat potom pénzért, a földet és vizet, közszolgáltatásokat legalább bagóért... És magyar strómanokat mindig sikerült találniuk és még a törvényhozásban is keményen lobbiznak.

Gyermekeim vannak és nekik igazabb világot ígértem, azt hogy a férfi azért van hogy megvédje, óvja a családot, azt hogy anyuka hazavárja őket iskola után és ne megélhetési kényszerből kelljen három műszakba menni - előtte persze gondosan kitanítva a kölyköket hogyan kell az ötpontos biztonsági ajtót nyitni, zárni. Mert ami nincs lehegesztve, betonozva azt elviszik, hisz ez is csak szabálysértés.
Huszonöt éve Lenin elvtárs sapkájára a galambok is boldogan pöttyintettek, de volt hogy nagyobb adag guanó is került papírzacsiban a szobor tetejére. Röhögtünk, nem volt akkor még térfigyelő, a pártház őrei éjszaka aludtak csak reggel szembesülhettek a tárgyiasult akkori ememes üzenettel.
Ezerkilencszázkilencvenben autókaravánok járták az országot Ladákkal, Daciákkal zászlókkal. Aktivisták tűztek a zakók hajtókáira kis jelvényeket "de!" és csakazértis megesszük reggelre az összes komenistát. Aztán évek teltek el, nyitott társadalom lettünk, azt hittük fogyasztók is lettünk és csak a nagyáruházak, plázák roskadozó pultjai között navigálunk helymeghatározóval és telepakolom jobbnál-jobb termékekkel és a boldogság magától itt lesz. Hitelkártyát is adtak a vásárlás mellé, 2004-ben az "euró"-t vízionáltuk. (Személyi bankárnővel majdnem fogadást kötöttem, ő szentül állította akkor, hogy 2006-ban már a forintnak búcsút intünk és mi is euróval fizetünk. Nem fogadtam, kár érte...).

Katonákat küldtük határainkon túlra béketeremtőnek, fenntartónak - ők egy kicsit az egzisztenciájukat is rendbe tehették, mert a magyar fizetésük albániai volt. Persze nemcsak nekik és nemcsak akkor. Van még húsz évem a csodára várni? Görbebottal, remegő kézzel hujjogatok büszkén 2030-ban, hogy "megcsináltuk"? Mit is?

Én rendet szerettem volna, kukoricafosztást - nem országfosztást! Nyilvános ügynöklistákat és nem állandó szivárogtatást hogy akkor ki is volt spion a saját baráti körökben és ki volt a dékétszázkilences aki már akkor is a szovjetek ellen dolgozott. Hahaha! De tudom, "balsors aki régen tép...(sic!)" és "szoktam bérmálkozni". Húsz évünk volt böszméskedni, visszahozni négyévente a bukott politikai árnyakat, szakértő köntösben mászkáltak közöttünk, tudják-merik-teszik (ők meg-eszik...) és patakvért folyatni. Ezt elqúrtuk? És nem is kicsit? Moslékzabálók vagyunk - remélem Vancouver környékén még lehet, itt az unió azt is tiltja a disznóknak. Persze a zsíros magyar kitüntetések honoráriumát én sem utalom át a Tűzoltó utcai gyerekklinika alapítványának... Viszont a forgó ventilátorba a legkönnyebb beledobni a friss macskakakit és akkor onnantól kezdve mindenki mosakszik.

Bárhogy csűröm-csavarom, tuszakolom a gondolatokat vissza a leninsapeszba, nincs még húsz évem a politikusok számára! Mert nincs nemzeti közmegegyezés, magyar fiatalok ezrei pedig emigráltak. Halálra ítéltek teljes iparágakat ezzel országrészeket és családokat. Nem akarok újabb húsz esztendőt ripacsokra, bohócokra, médiapolitikusokra szánni reggel-délben és különösen este... a parlamenti bóbiskolókat kérem ébresszük fel!

illeszkedés II.

Azért néha, imitt-amott még elfogadják az ember segítségét...

Illeszkedjünk I.

Na akkor fenékig tessék! És áldomást ittunk a Szerb téren a szüreti felvonulás sikerére, de már nem teljesen előre a medve bőrére. A falu "kisdobosa", a mulatság bírója és akkori legkedvencebb főnököm társaságában a kamera nyilvánosságában koccintottuk a nap emlékére, a rengeteg jókedvű emberre a százötven méteres menetre akik a mazsorettlányokat, tűzoltóautót követték aznap és ott.
Van ennek már hat éve, de mi változott? Semmi!

Érdekes kérdést tett föl nekem "a valaki" mostanság:
- Hogyan akarok beilleszkedni?



Mondjuk így!

Kiöntött élet

fotó: AdyMŰVHÁZ

Történelem a június első hetében pusztító rendkívüli árvíz. Eternit "öregtelep" része mélyen fekszik a gyár és a forgalmas főút közé ékelődve. Június hetedikén már megfeszített erővel zsákoltak, rakták a nyúlgátat a hivatásosok, önkéntesek. Homok, zsák és elszántság bőven volt - megvédik a város e kicsiny szegletét. A visszaduzzasztott csatornával nem bírták a védekezők. Hátulról támadt és fel kellett adni. Jött a víz mindenünnen.

Az elöntés után jártam a telepen, az ott lakók a fél méteres zagy szélén tanácstalanul álltak, mit tegyenek? Oly reménytelennek tűnt akkor minden. Értelmetlen azt mondani, megértelek - hisz ezt nem lehet. Együttérezni? Hogyan? Visszaülök az autóba és elviharzok másfele, a belvárost még védik az áradó pataktól, az ottani játszma egyelőre függőben van.

- Most újítottuk fel a lakást. Túlóráztunk és egy kis kölcsönt is kaptunk a banktól. A szellőztető berendezés magasan van annak nem árthat a víz, a parkettának persze annyi. - mondja az egyik lakó.

- Devizás a kölcsön, mi más... Nem megyek vele semmire, hiába fizettem - a törlesztésnek szinte nyoma sincs, még több millióval tartozom. Most a víz lakik benne, de remélem csak pár napig. Lassan feladom. Dolgozok, fizetek - de minek. Vigyen mindent a bank, lehet hogy megkönnyebbülök. Anyámék is nyögik a saját hitelüket, el kell adniuk a házukat, nem tudom mi lesz.

A zavaros ár három-négy napig tartotta fogságában a telepet. Találkoztam a buszmegállóban az egyik ott lakóval.
- A végén már én söprögettem ki a vizet a lakásból, mert kint alacsonyabb volt a szint és sehogy sem akart elmenni a konyhából. Segítettem neki. 12 centiméter magasságban állt mindenhol a víz, a mosógép, hűtő - asztalra tettem azokat - remélem megúszta. Minden bútor lábán ott az árvízcsík a szalagparkettát már kidobáltuk. Kaptam egy zsugor hypó-t fertőtlenítésre, a szakember szerint az aljzatbeton kiszáradásához centinként egy hét szükséges.
Büdös a lakás, az én lakásom. Újra kell kezdeni. De bocs itt a busz, rohanok a műszakba.

az elöntés előtt egy nappal reménykedve zsákoltak

Árvíz van néni!!!

illusztráció

Tetőzött az évszázad árvize, a mederben és abból kilépve. Szivárgott nyúlgáton, bugyogott az út alól, a nem használt régi csatornaszemek öntöttvas fedelein is.
Telefon jött június 8-án éjjel, a lakótelep szélén buzgárt láttak a kultúrbrigádos fiatalok, a Dunától 150 méterre, az aszfaltos focipálya sarkánál, 50 méterre alagsori lakásoktól. Megnyugtattam őket, a tűzoltók már tudnak róla, állítólag óránként figyelik. Újabb telefon, egy kőhajításnyira az út sarkán a bozótban szintén bugyog fel a víz, Gyula bácsi pincéjében emeli a szintet. Ekkor már összegyűltek az utcabeliek - egy kis éjjeli kupaktanács az utcai lámpák fényénél, azonnali segítséget kértek!

Rolanddal a tűzoltóval, a kialvatlan vízügyi mérnökkel, a polgármesterrel a kibontott bugyogónál tanakodtunk. Akkor hát szivattyúzzunk. Szivattyúzzunk. Azonnal. Azonnal? No de mivel? Mivel? Kell!
Éjjel van. A város szivattyúi a visszaduzzadó patak mellett állandó üzemben vannak - nem hozhatjuk el, ott kritikus a helyzet - itt még csak az lehet. Telefonok jönnek és mennek, nagyteljesítményű gépet a gyárból kapunk - támogatnak bennünket már a létesítményi tűzoltók, rendészek - eladdig ők is a gyárkapun belül felbugyogó csatornazaggyal harcoltak. 250 méternyi tömlőt dobtak le a Dunáig és ezzel a "vízkitörést" a Honda szivattyúval állandóan csökkentettük.
Kell még egy búvárszivattyú is a másik szivárgó csatornanyíláshoz Gyula bácsi pincéjéhez.

Matuzsálem Ural teherautón megérkeztek a "vidámszázados" honvédek. Körbezsákolták a mérsékelten bugyogó csatornaszemet, a vízhozam mégsem csökkent. Nem állt meg a homokzsáktöltés ellenére sem, beledobtuk a búvárszivattyút a kertislaggal, áramot 100 méterről húzott hozzá barátom a közeli raktárából. Reflektort is hozott, kínunkban már a zenén gondolkodtunk, tartunk egy valódi "árvíz-party"-t éjjel az ott lakók örömére...
Kínunkban röhögtünk. Hová tegyük a kiszivattyúzott büdös löttyöt? Sehol egy árok, a legmélyebben pont a környékbeli piciny alápincézett házikók vannak és Gyula bácsi pincéje, a többi esővíznyelő is színültig tele.
Kell egy jó nagy tartály! És lett, még éjfél ellőtt két perccel. Kell egy platós kisteher! És az is lett, egy Fiat képében - a sofőr azt mondta használjátok, de ő a kétnapos ideg után már azt képzelte hogy a vízszint percenként két centit csökken - szóval inkább fejlámpástól, gumicsizmástul aludni ment.

Áll a kocsi a csatornaszem mellett, vadiúj sárgacsőkígyó a búvárszivattyúra kötve. Haver áll a platón és a köbös tartályba szivattyúzzuk a zavaros vizet. Gyula bácsi már alszik, pincéjét igyekszünk óvni. S mivel kevés(!) a víz a Dunában hát tartállyal hordjuk bele. Térülünk-fordulunk a köbös tartállyal...

Amikor a tartály megtelik, visszük a vizet a Dunapartra. Egész a nyúlgátig farolunk. Barátom megnyitja a köbös tartály leeresztő csapját és engedjük a vizet az árba.
Odalép hozzá egy kedves néni és megkérdezi:
- Fiatalember, csőtörés van a városban? Azért hozzák ide a vizet?
- Nem mamikám, nem csőtörés - árvíz van, árvíz!
- Jajj, már azt hittem nem lesz vizünk reggelre.
- Mamikám, mennyi vizet szeretne?
És ezzel a nénike továbbsétált a Dunaparton a nyúlgát mellől értő szemmel kémlelve az árvizet.

fotó: AdyMŰVHÁZ

Mammonica

Tegnap érdekes telefonhívást kaptam. Ikszypszilon hívott, hogy kedves - valós - közös ismerősünk ajánlott engemet és van-e pár percem a számára. Na jó, legyen! Annyira jólnevelt vagyok, hogy az már szinte elképesztő.

Befektetési aranyat kínált nekem, merthogy a papírpénz és részvény az smafu és elinflálódik, de az arany az arany az már ötezer éve értékálló.

Magamban röhögtem és azonnal zártam az agyam. Egyszerűen nem érdekel a legújabb világmegváltó értékálló ötlet. Mert persze ez nem az. Nagyon egyszerű kérdés, ha már nekem kínálnak frankó értékálló befektetési aranyat akkor vagy nagyon sok van a piacon, vagy egy újabb pénzlenyúlásnak lehetnék tanúja. Mármint engem pénzlenyúlásnak.

Nincsenek világmegváltó közgazdasági receptek a családi adósságok konszolidálására, közalkalmazottként frankón be tudok fektetni - hahaha - aranyba.

De válaszoltam az ipsének, mi van ha én más síkon mozgok mint ő és nálam a föld az érték. Erre azt mondta azt nehéz pénzzé tenni ha szükséges. De miért akarnám értéktelen inflációs pénzzé tenni a nehezen megszerzett aranyam?

Annyira jó ez az ötlet és annyira nem érti a díler hogy én erre nem harapok és gondolom nem veszek föl azonnal újabb inflációs hitelt arany vásárlására, mondjuk épp a partnerpénzintézetüktől? Én sem értem.

Illetve dehogynem. Ez a legújabb pénzlenyúlás, gusztustalan mert az aranyhoz mindenkinek van pozitív képzete, legalább egy karikagyűrű képében. Az aranykorra vágyunk ebből a földi vaspokolból.

És erre is vannak ügynökök, akik a telefonban haláli becsületesek - nem feltételezem hogy nem az - de már annyiszor hallottam hogy ebből már nem kérek. Értékem a család, a termőföld, a termény ami a földből sarjad.