Ünnepelni tudni kell!

Művelt szakmám alapján ki kell mondanunk a nagy igazságokat is. Nagy, nagy vagyis én annak gondolom. Most épp az 56-os ünnepkör kapcsán ötlött föl, hogy meg kell tanulnunk újra ünnepelni! Olyan szépen elfelejtettünk nagy nemzeti napjainkon összegyűlni és odafigyelni, értelmes szónokot hallgatni, hogy azt nem lehet dalban elmesélni. A makarenko-i módszer alapján kirugdossuk oda gyermekeinket, diákjainkat - előtte hetekig fárasszuk őket a nyilvános szereplés és versmondás valódi pszichés sokkjával -, aztán vagy belesül, vagy gyengén hangsúlyoz az esetek többségében - így oda az ünnep meghittsége, esetleg vad áradása. Érzelmekből nem lesz katarzis, csak a "nadejó, menjünkmárhaza" mondat.
Más nemzetek harsogják himnuszukat, bömbölik szent összetartozásukat jelentő dalaikat, mi meg szépen sumákolunk.
Az rendben van, hogy nekünk nemzeti imánk van - ennek így kell lennie! A hanglejtések következtében nem is mondanám könnyűnek dallamát, de a kutyafáját. Olyan kevés dolog maradt meg nekünk, ezt nem adhatjuk, nem mehet mindig a megafonból és hozzá az alibi tátogás.

Már egy ideje gondot fordítok arra, hogy nagyobb ünnepekre hivatásos művészt kérünk fel, műsort tőle kérünk. Nem kell órásat, nem kell krónikaszerűen elmondani a történelmi nap történéseit, mert ki képes fejben tartani a végére. Impulzusok kellenek és versek. Amikből megragadnak pillanatok az emberi emlékezetben.

Az ördög persze abban rejlik, hogy nincs pénz - legeslegelőször a kultúrából vonták ki a fenntartók az éltető zsét. Ezzel lehet hazavágni a civil társadalmat, elvadítani a községi ünnepekről a népet. Jól szavaló diákra szükség van, de motyogó - szinte csak egymást erősítgető szereplőcsoportosulást inkább a nézők soraiba tegyük át. Figyeljetek, legközelebb ti jöttök.

Ja és nem kismagnóról kell az aláfestő zenéket játszani. Tré és senki sem hallja.

Ott hagytam abba, meg kell tanulnunk ismét ünnepelni - az ünnepnapok mi értünk vannak. Pihenni is lehet legalább, meg egy pici közösségi élményt megtapasztalni. Hát olyan rossz az?

Új a polgármester és a himnusz

Munkahelyem városában új seprűst választottak "közmunkásnak" október 3-án az emberek. Fiatalasszonyt, tetterőset és értelmeset. Az alakuló ülésre készülvén benézett a fiókjába és kereste szent imánk cédés változatát. Esküt csak a himnusznál lehet tenni. Felhívott, rezerváltam egyet neki, beletettem a muzsikcenterbe, ő közben már valami ügyet próbált elparentálni telefonon, hadd menjen szordínóban a himnusz. A nemzeti ima szépen hangzott a zenelejátszóból, csendben betöltötte a teret és a nyitott ajtón át kifelé is áhítattal terjedt. Bejött egy kolléganője és megkérdezte, "mit hallgatsz polgármesterasszony?" "Mit, mit, hát a himnuszt, egy fideszes polgármesternél mi szóljon?"
Ez tetszik!!! Minden sorát, versszakát kérem betéve tudni és aszerint cselekedni, akkor nagyobb baj már nem érhet bennünket.

Nyeretlen kétéves

Ez a nagyon gyenge poén jutott eszembe elsőként. A legkisebb gyermekünk a héten betöltötte a második életévét. Hagyományosan huncut - mint az előző kettő is volt ilyen korban - életvidám, mozgékony és felettébb érdeklődő. Isten éltessen édes Bulcsú és köszönet a teremtőnek, mindenkinek a gyermekklinikán akik a döcögősre sikerült születése után ápolták, "növelték". MEGÉRTE!!!