Művelt szakmám alapján ki kell mondanunk a nagy igazságokat is. Nagy, nagy vagyis én annak gondolom. Most épp az 56-os ünnepkör kapcsán ötlött föl, hogy meg kell tanulnunk újra ünnepelni! Olyan szépen elfelejtettünk nagy nemzeti napjainkon összegyűlni és odafigyelni, értelmes szónokot hallgatni, hogy azt nem lehet dalban elmesélni. A makarenko-i módszer alapján kirugdossuk oda gyermekeinket, diákjainkat - előtte hetekig fárasszuk őket a nyilvános szereplés és versmondás valódi pszichés sokkjával -, aztán vagy belesül, vagy gyengén hangsúlyoz az esetek többségében - így oda az ünnep meghittsége, esetleg vad áradása. Érzelmekből nem lesz katarzis, csak a "nadejó, menjünkmárhaza" mondat.
Más nemzetek harsogják himnuszukat, bömbölik szent összetartozásukat jelentő dalaikat, mi meg szépen sumákolunk.
Az rendben van, hogy nekünk nemzeti imánk van - ennek így kell lennie! A hanglejtések következtében nem is mondanám könnyűnek dallamát, de a kutyafáját. Olyan kevés dolog maradt meg nekünk, ezt nem adhatjuk, nem mehet mindig a megafonból és hozzá az alibi tátogás.
Már egy ideje gondot fordítok arra, hogy nagyobb ünnepekre hivatásos művészt kérünk fel, műsort tőle kérünk. Nem kell órásat, nem kell krónikaszerűen elmondani a történelmi nap történéseit, mert ki képes fejben tartani a végére. Impulzusok kellenek és versek. Amikből megragadnak pillanatok az emberi emlékezetben.
Az ördög persze abban rejlik, hogy nincs pénz - legeslegelőször a kultúrából vonták ki a fenntartók az éltető zsét. Ezzel lehet hazavágni a civil társadalmat, elvadítani a községi ünnepekről a népet. Jól szavaló diákra szükség van, de motyogó - szinte csak egymást erősítgető szereplőcsoportosulást inkább a nézők soraiba tegyük át. Figyeljetek, legközelebb ti jöttök.
Ja és nem kismagnóról kell az aláfestő zenéket játszani. Tré és senki sem hallja.
Ott hagytam abba, meg kell tanulnunk ismét ünnepelni - az ünnepnapok mi értünk vannak. Pihenni is lehet legalább, meg egy pici közösségi élményt megtapasztalni. Hát olyan rossz az?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése