Doni megemlékezés Bajnán

Bajna január 27-én

Valahol Oroszországban... Karády Katalin búgó hangja jutott eszembe, s a háborús hátország. Olvasmányaimból ismerhetem csupán e sorsfordító éveket, 43-as januári napokat. Családi legendáriumunk csupán odáig terjed, hogy nagymamám testvére Mihály bácsi sosem tért haza a keleti frontról. Nagypapám négy évet húzott le hadifogolyként Nyizsnij-Tagilban bányában... Az egykori leveleket, iratokat sajnos nem őrizték meg.

2011. január 27. Bajna község Fő tere - valahol Magyarországon, hóban, fagyasztó hidegben. Katonák jönnek, vezényszavak csattannak az estében. Emlékezésre gyűlik a tömeg. Piros parolis, kék parolis, zöld parolis magyar királyi honvédségi uniformisban, óriási hadiméneken huszárok, bajonett, csillogó korhű fegyverek - román alegység (fantasztikus rendben, egyenruhában!!!, fegyelemmel), olasz vadász-"előörs" kalapban, Bundeswehr veteránok (a németek gondolom nem merik fölvenni a "Gott mit uns" katonaszíjat a csukaszürkére...).
A falu vette a lapot - idősek, fiatalok "hoztak még egy embert". Czakó Gábor mondta el gondolatait, Bajna község polgármestere emlékezett. Bajna is több mint nyolcvan emberrel "adózott" a második világégésben és most sem azért kell ünnepelnünk, mert emlékművünk van, hanem mert európai emberként elhunyt szeretteinknek síremléket állítunk. S ha már azoknak a drága katonáknak nem jutott egykoron békés sírhely a fagyos orosz sztyeppén - illő, kötelező kis falujukban közös síremléket állítani is ott emlékezni rájuk.

"Boldogasszony anyánk..." - régi himnuszunk is felcsendült kedves nénik segítségével, még a templomi harang sem bírta szótlanul, este hétkor előbb a nagyobbik, majd a "fiaharang" is hosszasan kongott az időzítő miatt. Talán ha kikapcsolják? De nem! Ennek így kellett történnie. A falu élete egy percre sem állhat meg, emlékezni jöttünk, fejet hajtani - időben, nem megállítani hanem egészséges futását tovább figyelni.
1942-43 tele a Donnál sem lehetett melegebb, tisztességgel álltunk a téli hidegben, a felvonult egységek díszsortüzet adtak és a legvégén a páncéltörő löveg is mordult egyet. Aztán autóriasztók vinnyogtak mint a macska aminek a farkára taposnak.

Egy ünneplővel beszélgettem, ő is nagyon készült erre a napra. Végre így is meg lehet emlékezni katonáinkról, mert nem voltak bűnösök, nem voltak halálba küldött hadsereg. Küzdő, harcos, emberfeletti erővel kitartó egységekről beszélünk, akiket később még újra is szerveznek Kijev körzetében '43 tavaszán.

Hende miniszter úr mint fővédnök végülis nem érkezett meg...nem baj, bizonyára fontos miniszteri munkája nem engedte őt Bajnára. Bár két gyermekem nagyon várta...
Nagy tisztelet a Magyar Tartalékosok Szövetsége hagyományőrző szekciójának, Jásdi Balázsnak, Pallagi Tibor bajnai polgármesternek ezért az estéért!

...Rendünk kivezényelt őreinek - értsd. a rendőröknek - meg üzenem (különösen a parancsnokaiknak), a Magyar Himnusz éneklése közben pofázni a rendőrnek is illetlenség és ha a doni veterán (80 év fölött) hajadonfőtt szikáran állva-énekelve képes tisztelegni, elvárható a nyikhaj huszonéves közegtől, hogy levegye a szovjet mintájú "usankát" a kobakjáról és ő is egy picit akár még szolgálat közben is velünk, ünneplőkkel legyen!

Levelet hozott a "pósta", Jóska...

Köszönöm a meghívást, ott leszek!!!

A subatolvaj

Hetényi István a következő történetet hallotta az eseményt átélő, kárvallott parasztemberektől. Az 1880-1890 közötti évtizedben, a Kökény-dombtól nem messze lévő Kopáncsi-síkban történt, hogy a városból kocsival kijáró, de tanyával még nem rendelkező parasztok az itteni kis földjükön dolgoztak.


Hajnalban indultak, és korán reggel a tetthelyen voltak. Hűvös, nyári nap virradt, és a harmadik kaszálás lucernát vágták. Hogy a messzi útról jövő, kimelegedett lovak ne fázzanak meg a saroglyába tett széna előtt ácsorogni, rájuk terítették a szép, nagy, fekete subát.

Amikor eljött a früstökölés ideje, leültek a kocsi mellé és tarisznyát bontottak. Amint esznek, föltűnik egy pásztor-forma, középkorú, ezüst pitykés lajbit, fekete keménykalapot viselő, erős testalkatú ember. Illendően köszönt, majd kihívóan megkérdezte, hogy:

- Nem félnek ilyen szép, fekete subát a lovakon hagyni?

- Mán mért kéne félni?

- Hogy valaki ellopja!

A gazda, aki másodmagával reggelizett, biztonsága hitében így szólt:

- Minek félnénk, amikor itt vagyunk a suba mellett ennyien, erős embörök. Hogy lopnák el az orrunk előtt ezt a subát?

- Így, ni!

Ezzel az idegen lehúzta a lovakról a subát. Komótosan összehajtogatta, a vállára vetette, és köszönés nélkül megindult vele a közeli kukoricásba. A gazda és társai jót derültek a mókán. Úgy vélték, hogy az ember tréfált. Vége felé járt a reggelizés, amikor a parasztok kényelmetlenül kezdtek mocorogni. Sok idő telt el, és a suba sehol. Valaki végül is kibökte a mindannyiójukat kínzó gondolatot:

- Tán csak nem lopta el az az embör a subát?

A gazda még megpróbálta menteni a helyzetet:

- Nem a! Löhet, hogy itt hallgatózik valahun a kukoricásba, oszt aszt lesi, meddig bírjuk türelömmel.

Reggeli után úgy vélték, hogy ennek már fele se tréfa, és a suba után néztek. Hárman háromfelé indultak, átkutatták a kukoricást és a környéket, de se az embert, se a subát nem találták meg többé.

/Szenti Tibor: Tanya - Részlet ... az egész művet keresd itt: www.mek.oszk.hu/

A csőbehúzásról

Volt nekem már öt éve egy furcsa cimborám. De mondom már öt éve. Még a másik munkahelyemen hozott vele össze a sors. A történelem iránt érdeklődő, kincsvadász, amatőr régész, valódi csibész szépen egyben - jól összegyúrva. Azt mondta magáról civilben szakács, de a szakmáját elhagyta és élt. Személyije, autója, kedvese, lakása volt. Élt, ahogy tudott - csibészesen, betyárosan, érdekelte a számítástechnika, lomizott, lomiztatott. Aztán a lomis alaplapokból, videókártyákból napokig gépeket építettünk és vagy működtek vagy nem. Néha eltűnt egy-két hétre de mindig megtalált, ha kért segítettem, de ő is segített. Nem pénzben játszottunk. Volt hogy gázpalackra lett szüksége pár hétre - adtam, visszahozta. Elfüstölte a számítógépét, hamar kerítettem neki, megköszönte. Fogalom volt a vörösvári számtechguru „zsíroshaj”, jókat röhögtünk rajta, persze a háta mögött.

Aztán volt, hogy ismét eltűnt - néha zűrös ügyei is voltak, egyre hosszabban kihagyott - nem nagyon kérdeztem, ő nem nagyon mesélt, ha mondott is valamit csak keveset és tömören. Egy időben én is megszorultam, kocsi tüzifát hozott nekem pár éve a legkeményebb fagyban... Akkor megmentett.

Bíztam benne? Lehet. A maga módján elfogadtam, feleségem is - talán megszerettük. Illemtudó volt és művelt. Szerintem bármilyen ügynöki munkát röhögve, kétszáz százalékra teljesíthetne. Irgalmatlanul tud bánni az emberekkel. Még uszadékfára is mentünk, amikor nagyon nem volt mivel fűteni...

Másfél év telt el - eltűnt. Egyszer láttam autóból egy közeli városban, de nem hívtam - hisz tudja hol vagyok és ha szüksége van rám, megtalál. Olyan volt, mint a kandúrmacska. Állandóan úton volt. De ha jött röhögtünk, anekdotáztunk aztán mindig valami üzlettel rukkolt elő, amin csak mosolyogtam. Én csóró gyerek vagyok és családos. Nem vigéckedek, a csibészséghez függetlenség kell - én meg elköteleztem már magam egy életre családomhoz.

Embernek hittem, esendőnek, de legbelül jónak!

Tegnap ismét előkerült - jövetelét már előző nap jelezte és ismét üzleteket ajánlott. Mondom: gyere el, majd dumálunk! Eljött és dumáltunk. Kávéztunk. Kihagyhatatlan ajánlattal állt elő, alkalmi vétel. De menjek már el vele, mert lusta elhozni és Pestről nincs kedve ide visszapilickázni. Ráálltam.

Menjünk, ő elől a kék „szuzukival”, én meg utána a dobozossal. Odaadtam neki a pénzt, megbíztam benne - mért ne tettem volna és vártam. Még egyszer visszajött, hogy a „tag”-nak épp nem alkalmas - én az út mentén vártam. Falból telefonált, már mehet is és hozza. Eltelt egy óra, rácsörögtem. Még max. húsz perc és visszaér... Még három órát vártam, de már a telefonját se vette föl hívásomra, esemesre nem válaszol. Néha foglalt jelzést adott a készülék, egyébként meg ennyi...

Pajtás! Innen a távolból szólok már Hozzád. Mélyre kerültél. Nem engem loptál meg, hisz Te ezt nem érted, Neked csak egy lúzer vagyok akit lehúztál - mert nem gondoltam arra, hogy átvágsz, még tán röhögsz is rajtam. Még Pestre is felcsaltál, hogy aztán az út mellett hagyhass órákra. Ezt máskor ne tedd! Kérd el a lóvét, úgyis odaadtam volna előre, de hazajöhettem volna a családomhoz. Nem én haragszom Rád, hanem a három pici gyermekem. Elvettél tőlük értelmetlenül órákra.

Ne nézz már tükörbe, nem Te vagy. Nem ismersz már magadra, mert megszűntél ember lenni, megszűntél csibész lenni. Szánlak, mert engem is otthagytál, lenyúltál. Én nem voltam Neked ellenfél - feltétlenül fogadtalak bármikor. Lenyúltál.

Elvesztettél, remélem a harmincötezrem kihúzott a csávából, esetleg megmentett egy még nagyobb bajtól. Tudom, Istent nem ismersz - én jezsuita barátomtól mégis egy valódi imát kérek általam vélt Nevedre és egykori mosolygós cimborámra. Ennyivel én még tartozom Neked!

Nekem van hová hazajönnöm és a nagy lehúzás után is szeretettel fogadott a családom - igen, talán hagytam is magam lehúzni - s percek alatt kiütötték belőlem a fájdalmat mosolygós gyermekeim, aztán vacsoráztunk és asszonykámmal ittunk egy-egy pohár vörösbort. Neked ilyen sosem lesz, bár még nem lenne késő. Engem máskor is megtalálhatsz. Balekok is vannak még a földön. De meddig fogsz menekülni? Elfogyott körülötted a levegő.

Segíteni akarok Neked, mert engem is megloptál...

Féltelek pajtás!

Hozzuk divatba a magyarságot!

Tegnap úgy jártam, hogy ráakadtam az egyik kereskedelmi tévécsatin valami reklámra. "Hozzuk divatba Magyarországot!"
Megörültem neki, tényleg elkezdődött az új világ a Kárpátok ölén, tényleg felemelt fővel közlekedhetünk. Végül lehullott az álca, ez nem országimázskampány pusztán cégreklám, add el, vedd meg, rendeld meg stb. De "betalált" nálam... Akkor levezetem:
Kormányunk cokit mutatott a nagy pénzeszsákok urainak - másképp is lehet a válságkezelést csinálni. Illetve érdemes megpróbálni. Én meg azt mondom sikerüljön! Ez persze az én önös érdekem és a gyermekeim jövője. Már attól jobban érzem magam hogy legalább bizakodok!
Ráakadtam a 2006-ban felvett "Igazságot Magyarországnak!" c. film részletére. A rövid videó gondolatsora könnyen kibontható - az Argentínában élő magyar fiatalember abszolút logikusan kifejti: "divatba kell hozni" Magyarországot. Mert ez másoknak is sikerült, nekünk miért ne hozhatna népszerűséget? Nézzék meg.