Hetényi István a következő történetet hallotta az eseményt átélő, kárvallott parasztemberektől. Az 1880-1890 közötti évtizedben, a Kökény-dombtól nem messze lévő Kopáncsi-síkban történt, hogy a városból kocsival kijáró, de tanyával még nem rendelkező parasztok az itteni kis földjükön dolgoztak.
Hajnalban indultak, és korán reggel a tetthelyen voltak. Hűvös, nyári nap virradt, és a harmadik kaszálás lucernát vágták. Hogy a messzi útról jövő, kimelegedett lovak ne fázzanak meg a saroglyába tett széna előtt ácsorogni, rájuk terítették a szép, nagy, fekete subát.
Amikor eljött a früstökölés ideje, leültek a kocsi mellé és tarisznyát bontottak. Amint esznek, föltűnik egy pásztor-forma, középkorú, ezüst pitykés lajbit, fekete keménykalapot viselő, erős testalkatú ember. Illendően köszönt, majd kihívóan megkérdezte, hogy:
- Nem félnek ilyen szép, fekete subát a lovakon hagyni?
- Mán mért kéne félni?
- Hogy valaki ellopja!
A gazda, aki másodmagával reggelizett, biztonsága hitében így szólt:
- Minek félnénk, amikor itt vagyunk a suba mellett ennyien, erős embörök. Hogy lopnák el az orrunk előtt ezt a subát?
- Így, ni!
Ezzel az idegen lehúzta a lovakról a subát. Komótosan összehajtogatta, a vállára vetette, és köszönés nélkül megindult vele a közeli kukoricásba. A gazda és társai jót derültek a mókán. Úgy vélték, hogy az ember tréfált. Vége felé járt a reggelizés, amikor a parasztok kényelmetlenül kezdtek mocorogni. Sok idő telt el, és a suba sehol. Valaki végül is kibökte a mindannyiójukat kínzó gondolatot:
- Tán csak nem lopta el az az embör a subát?
A gazda még megpróbálta menteni a helyzetet:
- Nem a! Löhet, hogy itt hallgatózik valahun a kukoricásba, oszt aszt lesi, meddig bírjuk türelömmel.
Reggeli után úgy vélték, hogy ennek már fele se tréfa, és a suba után néztek. Hárman háromfelé indultak, átkutatták a kukoricást és a környéket, de se az embert, se a subát nem találták meg többé.
/Szenti Tibor: Tanya - Részlet ... az egész művet keresd itt: www.mek.oszk.hu/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése