A napi aktuálpolitikát meghagyom a kvázi érdekvédőknek, mert idén ők úgy döntöttek most jól visszavonják tavalyi szavazataikat a kormányzattól. Én maradok a 89-es alapon – akkor még tényleg gyerek voltam, s akkor még volt valami értelme a rendszerváltozás fogalmának.
1989-et írtunk, a Hősök terén több százezer ember Nagy Imre mártír miniszterelnök és társainak újratemetésén vett részt. Akik ott voltak elmondták később, hogy a végóráit élő állampárti hatalom még ide is elküldte ügynökeit. Az emberek megfogták egymás kezét, s aki nem nyújtotta a másiknak tenyerét nagyjából sejtették, „szoliban” van megfigyelő – nem teheti.
A nyolcvankilences júniuson az akkor már agg és szellemileg leépült egypártelnök böröndjére ült az udvarán pizsamában és várta a kilakoltatását. Ez elmaradt. Kórházi ágyán papot kért – azt meg nem engedte neki a párt akkori, mára néhai erős embere. Előbb gyónjon a pártnak – aztán meccsen kívül jöhet a papi személy. Groteszk, embertelen – bolseviki gondolkodásban persze természetes.
Miért írok mégis az 1989-es júniusról? Mert megfordult egy picit a világ Magyarországon. Nagy Imre miniszterelnököt rehabilitálták, az általa fémjelzett dicsőséges forradalmat beemelték a köztudatba – pozitívan. Már nem „sajnálatos” események, ellenforradalom, csőcselék, horthysta tisztek akciója, a lincselés került a felkelők cselekményei mellé, hanem a ruszkik haza, függetlenség és tíz dicsőséges nap. Aztán persze újabb emigráció – az ország vállalkozó szellemű tömege hagyta el az országot a nyitott határon amíg lehetett, mert utána ismét leereszkedett az abszolút vasfüggöny.
22 éve történt, azóta már én is gyűröttebb vagyok – láttam, tanultam, éreztem, néha kiábrándultam mert nem ezt vártuk ettől az új rendszertől. Tudtuk mit várhatunk?
Nagy Imrét 1958. június 16-án végezték ki, koncepciós perben – majd testét valahol elföldelték a rákoskeresztúri temetőben. Csontjai fölött fakabátok lovastúrákat tartottak, elzavartak minden emlékező jobb érzésű hazafit.
Nagy Imrét 1989-ben újratemették, a néma tüntetés kegyelemdöfést adott az állampárt akkor már agonizáló elnökének és napokon belül meghalt. S tudják az a szörnyű, hogy mégis ő az egyik legnépszerűbb politikus az elmúlt huszadik században valami eszelős felmérés szerint. Pedig elárulta harcostársát Nagy Imrét és a szovjetek kezére adta 1956 őszén az országot. Aztán legvidámabb barakkra keresztelte Magyarországot, tudta – a nyílt diktatúra ellen a magyarok fellázadnak.
Nem tetszettek forradalmat csinálni 1990-ben. Csendes rendszerváltoztatás zajlott csupán, csupasz nyugdíjkasszával, béklyózott Antall-kormánnyal.
De itt vagyunk, mert itt kell lennünk.
Újra meg kellene fognunk egymás kezét, őszintén. A Himnuszt énekelni, felemelkedni. A rendszerváltozás pedig sosem késő. Dicsőség 56 hőseinek, kivégzetteinek!!!
