2013. február 23., szombat

A trafipax és a szakadó hó

illusztráció - a kép forrása: http://veol.hu/cimlapon/fagyos-hetvege-felszaz-eves-hidegrekordok-doltek-meg-1057203

Tegnap ismét leszakadt az ég, a tél búcsúzóul egész nap havazással örvendeztetett meg bennünket. Mi autósok különösen "örvendtünk" a már esése pillanatában lalyaknak. Csúszott az út, az ablaktörlőknek gondot okozott a nehéz hó lepucolása, s mivel szemből hullott az égi áldás az autó hűtőrácsa, "pofija" rétegesen csupa-csupa koszos latyak lett a rendszámtáblával együtt...

Ahogy Sárisáp felé tartok szemből villognak, vigyázz a yard trafizik. Ismerem már hol szokott Ebszőnyben - ők is tudják, mi is tudjuk, igyekszünk vigyázni egymásra.
Elhaladok a civilnek maszkírozott rendőrautó mellett - járó motor, állandó ablaktörlőzés - ülésbe süppedt rendőrgyerek ücsörgött.

Na mondom, ő a nagy HOHOHorgász!!! Nem elég hogy a szakadó hóban ki sem lát a kocsiból, ergo a kamerája sem - órákon keresztül muszáj volt a drága benzint fogyasztania állóhelyzetben, de ha már észlelt volna is egyetlen gyorshajtót, az autók latyakban fürödtek egyetlen rendszámtáblát sem lehetett beazonosítani.

Ezt a tevékenységet pótcselekvésnek nevezem, a kisrendőr főnökét meg tökéletlen fakabátnak. Józan ésszel felmérve, ilyen időjárási körülmények között minek küldi ki trafizni alantasát, de ha már kiküldi, miért nem rendeli vissza - mert hogy kisrendőrünk "a parancs értettem" jegyében szép nyugodtan elüldögélt járó motorú autójában a fűtött utastérben, a "szoliban", halálra unva önmagát, de teljesen kontraproduktív tevékenysége inkább szánalmat, röhögést váltott ki az autósokból akik innen is meg onnan is villogtak egymásnak.

Tegnap épeszű ember abban a szakadó hóban Ebszőnynél nem ment még ötvennel sem, úgyhogy coki neked trafisgyerek. Hát hosszú távon meg így keletkeznek a rendőrviccek... S még mondja valaki hogy nincs alapja...


2013. február 19., kedd

A komenizmus áldozatainak emléknapjára

Nem kívánok poénkodni. A meghurcoltakra, eltűntekre, kivégzettekre emlékezem. A más anyagból gyúrtak úgy érezték jó kis moszkvai agytöltéssel/vodkával(?) tuningolva majd helyreteszi a fasiszta magyar népet. Aztán jött 56 és úgy menekültek ismét a Szovjetúnióba az 'élvátrsak hogy csak páncélautón mertek visszajönni jó kis továrisi tankokkal előttük.
Hát ennyi, aztán volt gulyáskomenizmus, meg újra téeszesítés lájtosabban, az ávéhások átmentek a kultúrszférába és fordítók, kiadók lehettek, gyermekeik meg már frankón rendszerváltó politikusok. Nem véletlen. Előbb értesültek a rendszer döglődéséről mint az alávetett munkás.
S mégis szavaznak az utódpártra, politikusaira akik vállalják az emeszempés múltat, azt hogy saját munkás és paraszt népüket árulták el. Már csak megszokásból is. Mer' akkor jó volt. Jó volt? Egy pillanatig... Köszönjük a következő generációk nevében is... De a megérdemelt pártnyugdíjat ugye fel tetszenek venni még ma is amit a bányászaik és téeszparasztjaik raktak össze? Demény Pállal óh, hogyan számolnak el a szocik?
Nézzétek meg, aztán beszélgessünk a szocializmus emberi oldaláról jó?

2013. február 12., kedd

Ha a múltat - egy kis re-tu-sa, hová tűnt a komisszár?


Mielőtt belemélyedek a történelem irgalmatlan mélységes útvesztőibe és az egyik képen még Sztálinnal kedélyesen sétálgató Jezsov GPU főnökről és a generalisszimusz idilli kapcsolatáról élcelődnék kiábrándítom - még magamat is. Nem erről akarok elmélkedni. Jezsovot elnyelte az a rendszer melyet ő maga szolgált és épített (szimplán kinyírták), de Sztálin bátyus szobrát is széttépték 56-ban Pesten az első történelmi pillanatban a magyar hazafiak. Így kellett lennie, hazugságra persze nem épülhet a jövő.
Jezsovot kiretusálták, eltüntették az ügyes szovjet kezek. Volt? NINCS!

Iván bácsit az öreg partizánt meghívják a nagy távoli Szibéria kicsiny falujába, hogy "Bátyuska, itten nehezen értik a fiatalok a honvédő háborút, mit sem tudnak a partizánokról a 'bítleszeket' énekelik, ugyan látogasson már el hozzánk, mi lesz ebből a nemzedékből?" Iván bátyus lapot küld a távoli Szibériába a komszomol aktívának - "Elmegyek hozzátok."

Kifényesítette ünnepi öltözékét, felcsatolta az összes kitüntetését, görnyedt testét a 20 kiló billog csakúgy húzta lefelé. Amerre járt csörgött és zörgött, már nem járt oly délcegen mint '46-ban a Vörös téren a győzelmi parádén - de hiába a honvédő háború hőse volt, sok lator fasisztának ontotta vérét ottan a hírhedt brjanszki erdőben.

Iván bátyus utazott a Transzszibériai expresszen (még kimondani is borzongató) vagy két napot és elért a kicsiny falu közelébe, már szánkóval várták másfél napja az állomáson, a komszomolos befogott és repült a szánkóval a falu felé.
A közönség már várta őt - rendesen összeterelték őket az úttörők, Iván bácsi is szépen fogyasztott a vodkából, úgyhogy egyből az émelyítő propaganda akcióval kezdte.
"Amikor a németek aknagránáttal szétlőtték a bal lábomat és csak az elvtársamnak a Mityának köszönhetem hogy kihúzott a tűzvonalból"- mesélte teljes átéléssel a történetet. Kolja a derék komszomolos okostojás fészkelődött, szódásüvegszemüvegét kétszer tolta a homlokára, verejtékezett, pisilni kéredzkedett, de csak nem bírta ki:
"Na de Bátyus, hát ott van a bal lába a helyén!"
"Ja, hát persze, mert a rohadt fasiszták elűzése után visszamentem a felrobbantott rejtekhelyre és megtaláltam..." - és húzott egyet a vodkásüvegen a szeme persze már ekkor sem rebbent meg.

A minap olvastam egy a közhiedelem szerint nívós szakmai és agyonsztárolt hetilapban az energihatékonyságról, zöldenergiáról. Ez manapság olyan mint az ősember korában a bunkósbot. Forradalmi. Mindenkit letaglóz ha előveszed és használod.
Az energiahatékonyságról egy konferencia szünetében az egyik községi "népvezért" faggatta a hetilapriporter a folyosó egyik csendes szegletébe behúzódva. Lehet hogy fiksz ipszikon volt, de nem is fontos. Felületes az is (nép)biztos. Az sem fontos, hogy a népvezér - amolyan négyévente majdnem közfelkiáltással "jó" demokratikusan választott és pénzért élenjáró - pózolt a "kenonnak". Kiváló lett a fotó! A felelősen gondolkodó megújuló energiáért és a megtakarításokért élő és haló élenjáró belecsempészte a riportba, hogy hát ő azért gondolkodik így mert vállalkozó és az egyetemen is csak ezeket engedte -  a gaz polgazdaságtan matériája helyett - annak idején belecsepegtetni borzas kobakjába...

A fogalmazás csak azért ilyen nyakatekert mert sejtet, azt sejteti hogy a zöld energia, a napenergia felhasználása az ő népvezéri életében nem mai keletű, az energiahatékonyság, takarékosság önnön valójából, napi munkájából és persze egyetemi tanulmányaiból következik. Oké?

Ezidáig kerek a történet, a szimpla országos olvasó a cikkből annyit jegyez meg, hogy van egy falu valahol, tán még a nevét is visszaidézi 2 nap múlva hogy ez most mégsem Bukarest, meg hogy ott van egy előrelátó népvezér, aki bölcs - egyetemi  - tanulmányaira is építve a napenergiára tette le a voksot - aki majd a kilovattokat jól visszatermeli az országos hálózatra, a monopol szolgáltató meg mosolyogva várja tőle a zöldáramot. Sőt már nem is akar a multi eladni extra áron, a filantróp kábelüzemeltető, hanem fizetni akar az élenjáró élfalujának.
Ha a Holdról jönnék azonnal csöngetnék az ajtaján, ráznám jobbját, keblemre pajtás  - rád "savazok", mert amíg együtt sírunk... Addig röhöghetsz rajtam!
Ugyanez a népvezér saját választási szóróanyagán egy évtizeddel korábban egyetemi tanulmányait (hány év lehetett?) nem említi. Kerekedik a múlt, tűnik a képről Jezsov, csak a jóindulatú generalisszimusz látszik ahogy a folyóparton - persze, az is tiszta vízenergia!!! - az alternatív energiaforrások előnyeit ecseteli hallgatóságának, például Molotov népbiztosnak.

...ha a múltat végképp eltörölni... de mi van ha mégsem lehet?
Az élenjáró népvezér életkora alapján a nyolcvanas évek elején járhatott egyetemre és cikkbeli állítása alapján és enyhe, de sajátos képzettársítással ottani tanulmányai egy életre az energiahatékonyság és a zöld energiák felé terelték burjánzó gondolatait.
A történet hihető? Magyarország építi a Barátság és Testvériség olaj- és gávezetékeit a nagy Szovjetunió felé, megkezdődik a magyar lakosság újabb nagy átverése az olcsó gázzal, Szeged környékén felszámolják a "madzagvasutakat" - az olajlobbi mindent maga alá gyűr. Zöldenergia? De népvezérünk már fiatal korában is előttünk járt, mint a generalisszimusz és már akkor látta. De nem! Szerintem tudta is, hogy 2013-ban már a napenergiát kell szeretett falujába kilovattonként jólbetelepíteni.

Az egyetemi tanulmányok és évek meghatározóak - a diploma pedig karrier, érvényesülés, megélhetés. Egy felületes cikkben jól hangzik elsütni az egyetemi tanulmányokat - mint Török Zsoltnak a nem létező diplomáját, Schmittnek a most megfúrt frankó doktoriját, Fletónak az állítólag plagizált bortermelős szakdogáját - úgysem néz utána senki, a riportalany viszont olyan magasságba emelkedik, amelyet tudásával, tanulmányaival, tehetségével és munkájával érdemelt ki, van példa sok, megtették már mások, az út viacolorral kövezve - néha előrelátóan persze felszedve. Az hogy ez így sematikus és homályos? Ki tudja ezt Magyarországon?

A "pénzért elöljáró" már a jövő évi választásra rajzolja a régi tablót. Országos imázsépítés kipipálva, előhúzható a hetilap bármikor az almáriumból a kétkedő plebsnek.
De már "fogalmatlankodtam" eleget - deli élenjárónknak megvan már a múltja, az egyetemi tanulmányok is legépelve az országos hetilapban hitelesítve(!) - a valóságban diplomahiányos helyzetet feloldotta e cikkel(?), nem kell ide rektor (vagy Hektor? a kutya) mert nem bírta ki hogy ne lökje oda a riporternek a műegyetemet...amelyet sohasem végzett el, csak olyan jól hangzik bemondani - hisz úgysincs következménye.


"Idegen tollakkal csak ékeskedni lehet, repülni nem." (Király Dezső)