Elszoktam már az esős tavaszoktól, csapadékos nyárelőktől. Anno diákkoromban májusm vége felé már a Sugovica partján stíröltük a szép lyányokat a langymelegben. Persze, nem most volt hanem amikor én még "kissrácvoltam". De néztük, mert meleg volt, sütött a homokos part, szörpöltük a Torellinél a Szalont és jól kidumáltuk aznapi tanárpukkasztó csínyeinket. Volt, hogy törött lábbal gipszben botladoztam ki oda - szépen lila-fehérre festve, merthát Újpest csak egy van én meg Törőcsik Andris óta odaláncolódtam.
Azóta meg a klímváltozás állott be - vagy egyszerűen jobban kileng az Eötvös-inga és a másik oldalra kerültünk. Szakad, vég nélkül.
A mi utcánkban is magasra tört a talajvíz. Láttam, ahogy szomszédunk a szuterénből - új építésű a lelkem háza - búvárszivattyúval emeli ki a talajvizet. De az csak jön, jön egyre jobban mert hát ha megindul akkor nem állítja meg egyelőre semmi.
Leült a lépcsőre és borostás képét a kialvatlan bánatos barna szemeivel együtt kérges tenyerébe temette... Hol itt az igazság? Mit rontott el? A pinceszigetelést? Azt biztos, de ez már nem segít a bajon, a talajvíz árad mossa a cementet kifelé a betonból aztán majd szárad és morzsalékos lesz az alap.
Ült ez a nagy ember a kicsi lépcsőn, arcával a tenyerében és talán imádkozott? Ments meg Uram minket! Megérdemeljük? S a talajvíz csak szépen csordogál a szuterénbe a falakon keresztül...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése