2010. november 22., hétfő

Biznisz az etno

Az "egykisSápon" jeleztem, van egy aranyos történetem hogyan lehet megmenteni egy községi iskolát úgy hogy bevonunk plusz forrást a kisebbségi oktatás egyelőre még bőkezűnek tűnő (de már tovább nem bővülő) zsákjából.
A múlt hétvégén kiszabadultam a mókuskerékből - kimenőt kértem és kaptam a családtól és egy délutánt-estét régi cimborámmal kártyázással, borozgatással - zsíroskenyerezéssel töltöttük. Őt megáldotta a sors egy "dr" jelzettel és szándékosan keresett magának otthont, menedéket, valódi élhető községet az ország másik felében. Nem szívbajos, helyén az esze és rafinált is a maga módján. Most már öt éve, hogy odaköltöztek, építkezett - volt miből, de a kétkezi munkát sem vetette meg.
Na, de ez csak a körítés, hisz a sztori onnan érdekes, hogy lenyomtuk a harmadik üveg vöröst és emelkedett a maligánfok a "zagyban" - hát adomázgattunk és ki-ki a saját életközösségéből falujából is talált példákat. Jókat röhögtünk és akkor fogtam padlót amikor elmondta, hogy bezárásra ítélték a nagyfejűek a helyi sulit - de ők azért sem engedtek és megtartották (az iskolát és a templomot NE HAGYD). Rákérdeztem, hogyan csináltátok?
Szembe menni az aktuális nagy-nagy liberális iskolabezárókkal? Bajuszt kötni a "magyaribálintokkal"? Ehhez valamit tudni kell, vagy legalább egy maffiának kell a hátuk mögött állni.
Letette a kártyát és azt mondta. Figyelj! (...és most idézem)
"A tizenhárom bevett magyarországi kisebbségből nálunk az egyikből vannak azért jó páran. A lakosság mondjuk egy tizede tartozik hozzájuk, a nyelvet szinte csak elhanyagolható százalékuk beszéli mára, de erre fel lehet azért fűzni egy szép kis etnogenezist - falustól mindenestül. A gyereklétszám az iskolában már a második évben nem érte el a rendes osztály indításához szükségeset, első évben különös kegy folytán a felsőbb hivatal engedélyezte a kevesebb létszámmal is az osztályt - a fél disznó, hurka, kolbi az ment a zsírozásra - de a második évben már nem mertünk nekivágni a torostúrának mert a kapcsolattartó időközben kilépett.
Akkor engedjünk más folyást a dolgoknak. A tíz fős létszámú 6 éves elsősnek iratkozó korcsoportot kisebbséginek neveztük."
Hüledeztem... Azt meg hogy tehettétek meg? Cimborám cinkosan mosolygott.
"Az emberek bíznak bennünk, azt ígértük pénzt hozunk a sulinak és az amúgyis túlterhelt községi kasszát kicsit megtöltögetjük a kisebbségi normatívákkal. A gyerkőcök beiratkozásához csomó papírt alá kell íratni a szülővel, gondviselővel, hogy adatkezelés meg sok-sok egyéb nyilatkozat. Odatettünk még két plusz papírocskát, miszerint a kölök kisebbségi oktatásban akar részt venni, mert a szülő kisebbséginek vallja magát. Senkit sem érdekel a káeshás népességszámlálás, annak vallod magad aminek akarod. S évente sem kell helyi közvéleményt kutatgatni, csak a beiratkozásnál aláíratni a papírost - aztán megvagyunk."
Csak néztem mint az ötpontegyes moziban! Így is lehet?
Akadékoskodtam, dehát a szülők, azok lenyelték hogy úgy lettek kisebbségiek hogy elsőre fogalmuk se volt róla?
"Aztán beavattuk őket. A falnak szegeztük őket. Akartok helyben oktatást vagy elviszitek a gyerekeiteket a városi suliba? Van rá időtök s pénzetek? Azt válaszolták pirosló fejjel hogy nincs... Akkor csitt és írd alá és ne dumálj! Inkább kapsz még egy idegen nyelvet is mellé, hadd tanuljon a puja, vigye többre mint az apja."
Megtudtam tőle, hogy a kisebbségi normatíva magasabb mint a normál, na jó kell egy kis népismeret is az már magyarul és egyébként se kell olyan komolyan venni. Dől a pénz, gyarapodik papíron a kisebbség - hát a kisebbségi nyelvet azt annyira nem kultiválják - nem világnyelv, így gyakorlatilag csekély haszna van, de felnyalható érte az emelt normatíva. De így három év alatt meglett a nyílászárócsere-program.”
Közben osztottam-szoroztam és ők pár év alatt kisebbségfalvát csináltak a községből! Mer' elsőként a kölkök lettek kisebbségileg oktatva - a szülők is annak vallották magukat, aztán a következő évben már az újabb osztály lett és annak retyerutyái kisebbségiek, s a mostani őszi helyi választáson már több mint százan "savaztak" a kisebbségi listán is.
A biznisz az biznisz, kivált ha etno! Egyelőre még jövedelmez. Hát hogy ezt a "barakkot" még Magyarországnak hívják? Erre azt mondta egyik nagy emberünk: "Na és?"
Arra leszek majdan kíváncsi, ha átveszi (már okoskodtak róla) esetleg állambácsi az összes köziskolát és átnézik a korábbi normatíva igényléseket, ki fog jótállni az esetleg nem jogosan lehívott összegek után?
Ő személy szerint vagy ráverik az aktuális képviselőkre?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése