Legyen Ön is segédmunkás!

Már forog bennem a téma, néztem már balról, meg jobbról is - úgy döntöttem anarchista oldalról a legjobb közelíteni. Mi több, szociális anarchistaként. Igazából azt nem tudom hogy ez a terminus mit jelent, de jól hangzik.

Emlékeznek? Pár éve még a fél ország a tévék előtt bámulta a műsort, hogy ki lesz a legújabb adózottan milliomos, áh de így jobb: "milli-ohmos" - mint a félvezetők.
De nem is erről akartam írni, ez csak a kép miatt eszembe jutott. Mondjuk azt is elgondoltam, hogyan nem lehet valaki milliomos - na hogy? Ha elmegy alkalmazottnak, de abból a "köz-be". Szóval ha a kájété törvénye alá tartozol, akkor hagyj fel minden reménnyel. Néha bedobják neked az életpálya modell 1.0, 2.0-ás verziót, ápdételi az aktuális kormányzat, de nagyjából ennyit tudnak tenni, egyebet nem. Pénz, forrás nélkül úgyis ez a legnehezebb. Majd jól szerkezetalakítanak, bürokráciát csökkentenek és amikor számolnak, már megint kétszázzal több íróasztal van a leltárban és amögött mindig ül valaki.

A minap a kedvenc presszómnál megszólított egy kedves ismerősöm:
- Mi van, új autód van?
- Mi?
- Hát egy szürkével jöttél, nem?
- Én? Az csak mellém állt a parkolóban.
- Ja, azt nem láttam. De vehetnél már magadnak valami rendes gépjárművet. Igazgató vagy és jól keresel.
Röhögni kezdtem. Jól keresek. Igaz, legalább munkám van és még meg is becsülnek.
- Tudod mennyit keresek?
- Tőlem biztos többet.
- Iksz ezret.
- Ne szivass, de legfőképpen ne hazudj nekem.
- Akkor olvasd, itt a fizetési cetlim.
- Nem látom, nincs itt a szemüvegem.
- Akkor mutasd meg a barátodnak, azon van okulár. Olvasd fel hangosan
- Hallod... Én műszakban segédmunkásként többet keresek a gyárban. Nem váltalak le az igazgatói posztodról.
- Hát ne is!
A beszélgetés kedélyesen zárult, mosolyogtunk - cinkosan jól összenéztünk. Eldöntöttem, autót idén sem veszek. Na persze, nincs miből, közalkalmazott vagyok - eldöntik helyettem. Csak a jus murmurandi maradt nekem, azzal élek.
Mielőtt azzal vádolnak, hogy a segédmunkásokat "nézem le", elhárítom. Rájuk nagyon nagy szükségünk van, az a baj, hogy ránk nincs szükség, ezért szabályozza a törvény olyan vékony ceruzával a járandóságunkat. Diploma? Ugyan már. Felsőfokú képesítés még mellé. Na, kapsz öt százalékot. Felelősség? Az teljes! Több tíz millió "rádhátékázva", leltár, fegyelem, mert figyelem! Ez a (fél)pálya csak a kalandot kedvelőknek van fenntartva. Legyél inkább segédmunkás, több a fizetésed, kevesebb a felelősséged.

Egy moslékzabáló levele

illusztráció

Egy nyílt levelet amelyet nem egy külföldi médiumból kívánok idefröcsögni oltári bátran, mondjuk illik megszólítással kezdeni. Mondjuk így: Kedves Moslékzabáló Fele- és Negyedbarátaim!
De ez bunkóság, mert előfordul, csak én vettem magamra a kossuthdíjas? (sic!) író önmagából kibuggyantott becsmérlését, így aztán minden kedves olvasót - azt az összes tízet - jól megsértem és bírálatok özönét indítom magam ellen.
Ezt mégis vállalnom kell.
Majd utána jól megmagyarázom - hogy ez az a sohse' volt írói munkásságom terméke, átvitt, képletes, mi több, hát csokorba kötött szóvirágokkal (büdöskékkel) van körbekötve. Na, így már zabálható nem? Nem kecskék vagytok? Nem, nem. Moslékzabálók.
Más nem is lehetek, mert nem vagyok kertművelő és nem írogatok valami újvilági népeknek a szócsövének ékes magyarsággal, nem vikszolom otthon a tisztes koromra kapott plakettet és fővárosi "díszbolgári" czímet. Úgyis következmények nélküli ez az ország, belerúghatok a moslékzabálókba mint a részeg kondás.
Neki szabad, neki ezt is lehet - gombnyomásra gyűlölködhet, szépkorúként neki ehhez is joga, affinitása van - persze a kossuthdíj (ezek után csupa kisbetűvel) szidolozása közepette. Megszolgálta, a moslékzabálók országától kapta, ahol idegennek érzi magát, úgyhogy a díjjal együtt úgy elbújt, hogy a díjjal járó moslékzabálós pénzt is alig tudta elkölteni.

Magyar vagyok, nem lehetek más, tehát genetikailag az ő értékrendje szerint moslékzabló, 37 évesen a holokauszt utolsó okozója. Azon gondolkodom, hogy akkor, amikor elesett embertársaimat meghívom egy-egy kulturális programra tiszteletjeggyel és színházi estre, akkor lehetek a legnagyobb moslék amikor tömeget terelek egybe, mikor ezeket a moslékzabálókat mind vihetném a rámpára is. Nem?

Mert csak magyar vagyok és moslékzabáló, mert itthon vagyok bármilyen nehéz így 37 évesen, míg aki engem moslékzabálónak nevez - a tiszteskorúnak és kossuthdíjasnak semmi felelőssége nem lehet az ország mostani állapotáért. Ő megmondta, gombnyomásra kiokádta, nuku felelősség, neki ezt is szabad, nekem meg el kell viselnem nem?

Mivel csak egy moslékzabáló közalkalmazott vagyok és komolyan gondolom a munkámat, még hivatásomnak is nevezem - hát persze, mert mocskos moslékzabáló  vagyok. Én mint moslékzabáló még Kornis Mihályt is meghívtam a kultúrházunkba, persze a moslék mellé kell finom üde zöldség Kornis képében is nem?

Büszke vagyok arra, hogy moslékzabálónak tartasz engem kedves kertművelő és a moslékgyártásomból származó moslékadómból Téged jól kistafíroztunk. Értékeld, de ne köszönd meg. Most már nem szívesen adózok Neked, de ez legyen az én gondom.

Szolgáld eszement rögeszméd, nem sok közöm van hozzád, szánlak, nem sajnállak - mint ahogy Te is engem moslékabálónak tartasz - megvetsz. Fröcsögjél az újvilági lapokban rólunk - ennyit tudsz, ennyi vagy, remélem Nobel-díjat is kapsz. Aki ilyen karakán jó kiállású annak már csak ez hiányzik.

Elképzelem, amikor írásod körmölted, kéjes örömmel ízlelgetted: moslékzabálók... Ezen eltűnődtél, tán szivart is gyújtottál, felhívtad egy nem moslékzabáló haverod, hogy megkérdezd, neked hogy ízlik? Már nem a moslék, hanem az hogy moslékzabálónak neveztem a magyarokat. Még egy kis genetikát is dobtál hozzá, szimpla rasszista duma, de ezt úgyis megmagyarázod. A díjaidat mutogasd, vedd föl értük a járandóságot, éljél a jogdíjaidból, nyugdíjadból amit a napi moslékzabálók napi adóbevételeiből utal neked a magyar állam.

Most megyek, eszek egy kis moslékot vacsorára, röfögök minden kanálnál...

Hihetetlen találkozás Orbán Viktorral

Tegnap este odajött hozzám egy jó colos fiatalember gyűrött szövegkönyvet szorongatva a kezében. Láthatóan izgatott volt, pörgés volt hisz perceken belül színpadra kellett állnia. Elém állt és megkért, lenne két vendége - közvetlen családtagok - bejöhetnek-e megnézni a darabot. Jó kis darab gyermekszereplőkkel, fények-árnyak, díszletek, hangpatronnal lövések...

A colos fiatalembert félrehívtam, erősen egymás szemeibe néztünk. Nem lódított, olyankor nem is lehet. A kezébe nyomtam két tiszteletjegyet helyre - székre szólóan. Megköszönte.

Utánaszólok, mondom Veled kell a végén a dolgokat rendeznem? Te vagy a Valamilyen Péter? Megáll, visszanéz, komolyan rám tekint.
Ha ő megmondta volna már a nevét, arra emlékeznék. Mondom magamban, ez aztán a vagány fiatalember, ez aztán tudja a mit miérteket. Miért? Ugyan áruld már el a neved, kérlek, kit tisztelhetek Benned?
Orbán Viktor vagyok, a ma esti darab egyik rendezője.
Igen, egyszer olvastam, hogy a Porond Produkciós Valahol Európában c. kosztümös, díszletes kétfelvonásos mű egyik instruktora Orbán Viktor. Hittem is nem is, konstatáltam.

Este, amikor elém állt a maga szálfa termetével, őszinte arcával, izzó, szinte lángoló tekintetével csak annyit mondtam. Valóban, erre a névre tényleg emlékeznék, légy büszke a nevedre, családodtól kaptad!

A darab csodálatos volt, méltó mindahhoz a műsorfolyamhoz amivel a komáromi művészek már eddig is vendégszerepeltek nálunk. Én meg külön köszönöm sorsomnak, hogy összehozott Orbán Viktor rendezővel!

Páncélosok napja

Én egy valódi, kétszeresen is páncélos blogger társamat köszöntöm ma! Neki eggyel talán több ránca van a könyökén mint nekem és már talán két varjúval többet is a karón láthatott vagy lőhetett. Ez a nap róla szól, egészségére hörpintek a borból, Isten Éltessen sokáig Páncél(os)!

Reszkessetek, felnőttek!!!

Bár én még csak most leszek három, de nagy bátorság lakozik pici szívemben. Még a bilit koptatom, de kezeimben ráspolyt és spaklit szorongatok. Így nem annyira unalmas a mindennapi dolgaim elvégzése. Kedves nénik, kedves bácsik és szüleim - itt vagyok! Kérem a helyemet a napotok alatt, oviba készülök, sőt mi több, én leszek ott a legügyesebb kisgyermek.
Bár még kicsi vagyok és a beszédemet sem érti mindenki, én mindent látok és hallok és a nagyok után a hétvégén anyu szavaira elsőre elpakoltam. Nem szoktam mindig, hisz alig marad időm két játék között.

Első levelemben ennyit szerettem volna elmondani Nektek, a nevemet még nem tudom megmondani, de üvegpohárból iszok és mosolygok, egy másodperc alatt elbűvöllek.