Így lehet élni!

Kell ehhez kommentár? Nem!

Így jutnak a csillagokhoz

Székesfehérvárról jövet pillantottam meg az épülő távvezetéktartó oszlopot. Tavasz óta hetente jártam a 811-es utat. Láttam az oszlop alapozását, majd mostanság már a kábeleket is ráfeszítették.

Ez az a pillanat volt, amikor három munkás a torony legfelső koszorúján álldogál, míg egyikük macskaügyességgel mászik az egyik lábon felfelé. Borzongató látvány a földhözragadtaknak, nekik ez napi rutin.

A kép alig adhatja vissza a feladat nehézségét, hisz az emberek eltörpülnek az acélmonstrum mellett, a daruról most nem is értekeznék.

Közös felelősségünk?

Ő szimplán egy gyermek. Az enyém, jófajta. Sarazásból tért épp haza, kint vetkőztettük és irány a kád. Mosakodás nélkül az erdei vaddisznók is különb képet mutatnak. De nem sztárolni akarom őt, mert ő gyermek, ő a miénk, ügyes kis emberke - de mivel korábban jött e világba - az összes "disz"-szel kezdődő kompetenciahiány tanulmányai során előfordulhat. Legalábbis a szakértő szerint...

Valós életkora és konkrét érettsége nem fedi egymást, ezt már múlt ősszel is sejtettük, de hadd kezdje ő is az ovit. A másik kettő már kijárta, neki sem árt egy kis korabeli társaság, fejlődés - közösségépítés.

Nyögvenyelősen indultak a reggeli ébresztők, inkább kétszer visszaaludt de nem akaródzott felöltözni. Otthon akart maradni. Csak akkor érezte jól magát amikor karácsony előtt az "összecsapott" gyerekekkel lehetett (heterogén), a megőrzőben. A dolgavégzéssel akadtak sűrűn gondok, sokszor nem is vették észre az óvodai munkatársak, hogy a kölyök ebéd után a többiek fektetése közben rottyintott be a gatyába.

Szóval valami nem volt rendben, jelezte ő, mert beszélni még nem tud a természet nyelvén, csak a kitartó szülő akkor is vitte az óvodába. Jeleztem a szakembernek, nem úgy fejlődik a gyerkőc mint ahogy szerintem kellene... Végülis a harmadik babánál hadd legyen már a véreim között hangyalábnyi tapasztalat.

- Ó, majd kinövi, másnak is van gondja....
A második ilyen mondat után, mely a nevelő szájából nyugtatólag próbált hangozni, az óvónők vezetőjénél is jeleztem, valami nem úgy van ahogy egy ilyen korú csemeténél lennie illik és elvinném a nevtanácsadóba. Én még itt elakadtam később homályosodott fel előttem, hogy ilyen még nála nincsen, hanem pedszakszolgálat van.
Felőlem az is lehet. Szakemberek ott is vannak, mondják meg ők hogyan gondolják, legyen konzílium a vége és hívják ide Brinkmann profot a Fekete-erdőből vagy Csernus dokit a tévékettőből.

- Nem javaslom a tanácsadó, korai még és kinövi, más gyermeknél is vannak hasonló problémák. - válaszolta a vezető.

Csendben hazamentem, nejemmel összenéztünk, ha nem javasolja - akkor egyértelmű hogy elvisszük a legkisebb szemünk fényét. Nagy nehezen összejött a vizsgálat a pedszakszoliban - ahol bűbáj kedvességgel az én visszahúzóckodó kisfiamat teljesítményre bírták.

Időben vagyunk, időben vittük - mivel értelmileg ép az összes diszfunkció (olvasási-, írási-, számolási nehézségek) kis ráképzéssel javítható. Kő esett le a szívünkről, s az örömbe csak az kevert némi epét, hogy hát az elvileg gyakorlott óvodapedagógus szakember ezeket nem sejtette? A fiunk volt az első ilyen esete? Akkor pont azért kellett volna gyanakodnia, pláne hogy még mi is jeleztük - ha meg látott már problémás kicsit akkor meg élből kellett volna a térdeit csapkodni, hogyhát megint egy diszfunkciós leendő "esenís" poronty...

Nem történ semmi, ősztől hordom a lurkót fejlesztésre, meg újrakezdjük az ovit vele - és naná hogy ott, s amikor épp a gyógypedagógushoz viszem akkor aznapra bukja az ovi a normatívát.

Felelősség? Van még ilyen? A gyermek már csak  egy kicsi pénzeszsák, mert a normatívától csöpög, hogy mi lesz belőle később a suliban? Ugyan már az már nem az ovi gondja. Szabályzatok a szabályzatok hátán, művészeti nevelés, az egyén kibontakoztatása ahelyett, hogy egy jót mozogna a kiscsoport és a bukfencezés, labdázás gyakorlásával a diszfunkciók zöme magától elmúlik.
Valahogy úgy érzem cserben lettem hagyva, valahogy az a feltétlen bizalom amit az első két gyermek fogadásánál tapasztaltam az ovinál köddé vált. Azért mert a harmadik nem az átlag? Ha szólok akkor még le is beszélnének? Nem értem, nem az ő munkáját kérdőjeleztem meg, de azt láttam nem tud megbirkózni a csemetémmel, ebben a mi gyermekünk is benne van - de akkor tenni kell valamit. Lépni, mert a napok hónapokká és évekké válnak és előbb-utóbb egy tanulási zavaros, személyiségzavaros serdülő állhat előttünk és évtizedek kellenek majd ennek elmulasztásához, ha egyáltalán sikerül.

Ajándékvásárlás magamnak?

ajándék (főnév)

1. Ingyen adott tárgy; viszonzás elvárása nélkül átadott érték, amelyet szívességből, kedveskedésből, vagy egy alkalom emlékezetessé tétele céljából jó szándékkal adományozunk másnak.

A névnapi ajándék egy csokor rózsa volt. A tűzijáték a város ajándéka volt az évfordulón.

2. Nagyon olcsón vett áru.

Ez a cipő kész ajándék, hisz olcsó is volt és ráadásul még divatos is. - Csak nem ajándékba akarja ezt a kabátot? - kérdezte az árus a vásáron az alkudozni akaró vevőt.

3. Átvitt értelemben, választékos: Örvendetes alkalom; szerencsés kimenetelű nem várt cselekedet, nem várt hasznot hozó esemény.

- Micsoda kedves ajándék tőled, hogy meglátogattál! - kiáltott fel a vidéken élő apa, mikor a fia hosszú idő után betoppant hozzá. Az ég ajándéka az aszály utáni bőséges esőzés.

4. Átvitt értelemben, népies: Újszülött gyermek.

- Te kis ajándék! - kiáltott fel az apa, mikor először vette kézbe kisfiát.

Eredet [ajándék < ómagyar: ajándék < ősmagyar: ajgin (felkínálás) < dravida: iyal (ajándék, adomány) < idal (ad)]

forrás: http://wikiszotar.hu/wiki/magyar_ertelmezo_szotar/Aj%C3%A1nd%C3%A9k

Húsz éve érettségiztem. Jó, nem jó, régen volt, igaz volt - szép volt. A középiskolai éveim az egyik legcsodálatosabb déli magyar városka technikumában teltek. Élményekkel, olyan percekkel, órákkal és napokkal amiket nem lehet elfeledni.
Barátaimmal úgy nőttünk ott föl, hogy minden héten vártuk a vasárnapot amikor újra Baján lehetünk és a kis ütött-kopott öreg kollégium alagsori szobájában röhöghetünk egymással, egymáson meg másokon.
Aztán felnőttek lettünk, na nem egyszerre kinek-kinek kellett húsz év és múlt héten kerek évfordulóra gyűltünk össze régi iskolánkban, osztályfőnökeinkkel, osztálytársainkkal.

A forgatókönyv ismerős, mondj magadról öt-tíz mondatot, hogy ne a vacsora alatt kelljen az üvegek és tányérok csörömpölése közben kiselőadást tartani. Ha a protokoll így kívánja, ám legyen.

Az élettörténetek sora elhúzódott, így már a vége felé kissé kurtára sikerültek a bio-k, a nagy melegben lankadt a figyelem, volt aki az okostelefonjával játszott, más meg a forróságtól szenvedett.

Szervezőnk a bűbáj tünemény lány szépen elmondta, hogy hát áldozatot is kell ám hozni a haza oltárán a mai napért, mert a kaja az nagyjából 2000 forint, 4000 meg az ajándék.

Ajándék????

Ó! Ez igen csettintettem, még ajándékot is kapok - na jól van - megveszem magamnak, de hát ez a figyelmesség (?). Szép sorban kipengette a sokadalom a fejenkénti hatezreket ott helyben - lábon vettük a jószágot, melyből  mondom négyezer a saját ajándéka volt és irányt vettünk a szigetre az étterembe. Szépen, kicsit zsúfolva terített asztal rajta minden szék előtt a terítékek mellett furnérhenger bortartó, az iskola emblémájával díszítve.

Boldog örömmel kapkodja az ember, de furán könnyű. Akkor bontsuk ki. Égetett, sárgított papírlapokon a fészbukkra - általam is ingyen szkennelt - fotók elég hanyag eleganciával elhelyezve, sablonos versikékkel. Lehet, hogy ez fényképalbum? S mindezt ajándékba, négyezerért?

Közben itthon felékesítettem a magam dobozát a Dúzs-pincészet szekszárdi itókájával íme:

A 0,75-ös üveg tutira elfér benne. Jó utat - jól mutat. Így tettem föl a szekrény tetejére, a bor nemtom' kibírja-e a húsz évet, a furnérdoboz talán...

Szóval csak a rend kedvéért. Pikk-pakk, precízen és pontosan, határozottan a kedves bűbájtünemény osztálytárs leszervezte a napot mint helyi. Óriási öröm öntötte el szívemet, gondoltam neki is fontos volt ez a nap, átérezhette lényegét, megérthette a pillanatok nagyszerűségét. Azt, hogy nekem, nekünk ünnep Bajára menni. Nekem ajándék az osztálytársakkal, osztályfőnökökkel való találkozás és egy-két pohár nedű elfogyasztása. A szervezés egész odáig tökéletes, amíg a hatezreket nem az orrunk előtt számolták piaci kofa módjára, de még az is belefér, hisz több mint százharmincezret kellett kisebb címletekben bezacskózni.
Csak az ajándéknál képedtem el, mert a saját szkennelt képemet viszont láthattam pénzért közepes minőségben, a kommersz italos hengerben - potom négyezerért.

Az ajándék lényege veszett el azzal, hogy kifizettük - de jó legyen mégsem várhatjuk el, hogy huszonpár embert megajándékozzon valaki furnéros italos hengerekkel és nyomtatóval előállított fényképalbummal (?), csak ezért a negyede lett volna megfelelő. Mert az ár-értékarány aranyháromszög persze mindenkiben ott munkál. Csak nem mondja, mosolyogva elfordul.

Szerintem a szerepek keveredtek össze, szombaton barátok közé ment és nem üzletelni, profitot hajszolni. A varázslat megszűnt és a bűbájtünemény szervező nálam feltétlen tisztelete mellé cinikus kacsintás lépett. Nem tudott felülemelkedni a materialitáson - s a matériába lépett ezáltal...

Így aztán lehúzva érzem magam, kicsit tán még becsapottnak is - s csalatkoztam álmaimban. Persze, az csak egy álom volt - azért volt hogy ne teljesüljön. Várhatok húsz évet az elégtételre.

Utóirat: a bordoboz forgalmazója 2500-ért adja a hengert, tanulság : drága volt bele a papír.