Valós életkora és konkrét érettsége nem fedi egymást, ezt már múlt ősszel is sejtettük, de hadd kezdje ő is az ovit. A másik kettő már kijárta, neki sem árt egy kis korabeli társaság, fejlődés - közösségépítés.
Nyögvenyelősen indultak a reggeli ébresztők, inkább kétszer visszaaludt de nem akaródzott felöltözni. Otthon akart maradni. Csak akkor érezte jól magát amikor karácsony előtt az "összecsapott" gyerekekkel lehetett (heterogén), a megőrzőben. A dolgavégzéssel akadtak sűrűn gondok, sokszor nem is vették észre az óvodai munkatársak, hogy a kölyök ebéd után a többiek fektetése közben rottyintott be a gatyába.
Szóval valami nem volt rendben, jelezte ő, mert beszélni még nem tud a természet nyelvén, csak a kitartó szülő akkor is vitte az óvodába. Jeleztem a szakembernek, nem úgy fejlődik a gyerkőc mint ahogy szerintem kellene... Végülis a harmadik babánál hadd legyen már a véreim között hangyalábnyi tapasztalat.
- Ó, majd kinövi, másnak is van gondja....
A második ilyen mondat után, mely a nevelő szájából nyugtatólag próbált hangozni, az óvónők vezetőjénél is jeleztem, valami nem úgy van ahogy egy ilyen korú csemeténél lennie illik és elvinném a nevtanácsadóba. Én még itt elakadtam később homályosodott fel előttem, hogy ilyen még nála nincsen, hanem pedszakszolgálat van.
Felőlem az is lehet. Szakemberek ott is vannak, mondják meg ők hogyan gondolják, legyen konzílium a vége és hívják ide Brinkmann profot a Fekete-erdőből vagy Csernus dokit a tévékettőből.
- Nem javaslom a tanácsadó, korai még és kinövi, más gyermeknél is vannak hasonló problémák. - válaszolta a vezető.
Csendben hazamentem, nejemmel összenéztünk, ha nem javasolja - akkor egyértelmű hogy elvisszük a legkisebb szemünk fényét. Nagy nehezen összejött a vizsgálat a pedszakszoliban - ahol bűbáj kedvességgel az én visszahúzóckodó kisfiamat teljesítményre bírták.
Időben vagyunk, időben vittük - mivel értelmileg ép az összes diszfunkció (olvasási-, írási-, számolási nehézségek) kis ráképzéssel javítható. Kő esett le a szívünkről, s az örömbe csak az kevert némi epét, hogy hát az elvileg gyakorlott óvodapedagógus szakember ezeket nem sejtette? A fiunk volt az első ilyen esete? Akkor pont azért kellett volna gyanakodnia, pláne hogy még mi is jeleztük - ha meg látott már problémás kicsit akkor meg élből kellett volna a térdeit csapkodni, hogyhát megint egy diszfunkciós leendő "esenís" poronty...
Nem történ semmi, ősztől hordom a lurkót fejlesztésre, meg újrakezdjük az ovit vele - és naná hogy ott, s amikor épp a gyógypedagógushoz viszem akkor aznapra bukja az ovi a normatívát.
Felelősség? Van még ilyen? A gyermek már csak egy kicsi pénzeszsák, mert a normatívától csöpög, hogy mi lesz belőle később a suliban? Ugyan már az már nem az ovi gondja. Szabályzatok a szabályzatok hátán, művészeti nevelés, az egyén kibontakoztatása ahelyett, hogy egy jót mozogna a kiscsoport és a bukfencezés, labdázás gyakorlásával a diszfunkciók zöme magától elmúlik.
Valahogy úgy érzem cserben lettem hagyva, valahogy az a feltétlen bizalom amit az első két gyermek fogadásánál tapasztaltam az ovinál köddé vált. Azért mert a harmadik nem az átlag? Ha szólok akkor még le is beszélnének? Nem értem, nem az ő munkáját kérdőjeleztem meg, de azt láttam nem tud megbirkózni a csemetémmel, ebben a mi gyermekünk is benne van - de akkor tenni kell valamit. Lépni, mert a napok hónapokká és évekké válnak és előbb-utóbb egy tanulási zavaros, személyiségzavaros serdülő állhat előttünk és évtizedek kellenek majd ennek elmulasztásához, ha egyáltalán sikerül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése