Árvíz van néni!!!

illusztráció

Tetőzött az évszázad árvize, a mederben és abból kilépve. Szivárgott nyúlgáton, bugyogott az út alól, a nem használt régi csatornaszemek öntöttvas fedelein is.
Telefon jött június 8-án éjjel, a lakótelep szélén buzgárt láttak a kultúrbrigádos fiatalok, a Dunától 150 méterre, az aszfaltos focipálya sarkánál, 50 méterre alagsori lakásoktól. Megnyugtattam őket, a tűzoltók már tudnak róla, állítólag óránként figyelik. Újabb telefon, egy kőhajításnyira az út sarkán a bozótban szintén bugyog fel a víz, Gyula bácsi pincéjében emeli a szintet. Ekkor már összegyűltek az utcabeliek - egy kis éjjeli kupaktanács az utcai lámpák fényénél, azonnali segítséget kértek!

Rolanddal a tűzoltóval, a kialvatlan vízügyi mérnökkel, a polgármesterrel a kibontott bugyogónál tanakodtunk. Akkor hát szivattyúzzunk. Szivattyúzzunk. Azonnal. Azonnal? No de mivel? Mivel? Kell!
Éjjel van. A város szivattyúi a visszaduzzadó patak mellett állandó üzemben vannak - nem hozhatjuk el, ott kritikus a helyzet - itt még csak az lehet. Telefonok jönnek és mennek, nagyteljesítményű gépet a gyárból kapunk - támogatnak bennünket már a létesítményi tűzoltók, rendészek - eladdig ők is a gyárkapun belül felbugyogó csatornazaggyal harcoltak. 250 méternyi tömlőt dobtak le a Dunáig és ezzel a "vízkitörést" a Honda szivattyúval állandóan csökkentettük.
Kell még egy búvárszivattyú is a másik szivárgó csatornanyíláshoz Gyula bácsi pincéjéhez.

Matuzsálem Ural teherautón megérkeztek a "vidámszázados" honvédek. Körbezsákolták a mérsékelten bugyogó csatornaszemet, a vízhozam mégsem csökkent. Nem állt meg a homokzsáktöltés ellenére sem, beledobtuk a búvárszivattyút a kertislaggal, áramot 100 méterről húzott hozzá barátom a közeli raktárából. Reflektort is hozott, kínunkban már a zenén gondolkodtunk, tartunk egy valódi "árvíz-party"-t éjjel az ott lakók örömére...
Kínunkban röhögtünk. Hová tegyük a kiszivattyúzott büdös löttyöt? Sehol egy árok, a legmélyebben pont a környékbeli piciny alápincézett házikók vannak és Gyula bácsi pincéje, a többi esővíznyelő is színültig tele.
Kell egy jó nagy tartály! És lett, még éjfél ellőtt két perccel. Kell egy platós kisteher! És az is lett, egy Fiat képében - a sofőr azt mondta használjátok, de ő a kétnapos ideg után már azt képzelte hogy a vízszint percenként két centit csökken - szóval inkább fejlámpástól, gumicsizmástul aludni ment.

Áll a kocsi a csatornaszem mellett, vadiúj sárgacsőkígyó a búvárszivattyúra kötve. Haver áll a platón és a köbös tartályba szivattyúzzuk a zavaros vizet. Gyula bácsi már alszik, pincéjét igyekszünk óvni. S mivel kevés(!) a víz a Dunában hát tartállyal hordjuk bele. Térülünk-fordulunk a köbös tartállyal...

Amikor a tartály megtelik, visszük a vizet a Dunapartra. Egész a nyúlgátig farolunk. Barátom megnyitja a köbös tartály leeresztő csapját és engedjük a vizet az árba.
Odalép hozzá egy kedves néni és megkérdezi:
- Fiatalember, csőtörés van a városban? Azért hozzák ide a vizet?
- Nem mamikám, nem csőtörés - árvíz van, árvíz!
- Jajj, már azt hittem nem lesz vizünk reggelre.
- Mamikám, mennyi vizet szeretne?
És ezzel a nénike továbbsétált a Dunaparton a nyúlgát mellől értő szemmel kémlelve az árvizet.

fotó: AdyMŰVHÁZ