Az elgurult párizsi

Ma reggel a központi ébresztő után reggeli és tízórai készítésbe fogtam - napi foglalatosság három gyermek esetén. Ki-ki iskola, óvoda. Nézem a hűtőt, felvágott után kutatok, kérdezem a feleségem:
- Vettél tegnap felvágottat uzsira?
- Igen, ott van a párizsi a hűtőben.
- Hol?
- Hát hűtőben.
- Aha...
Kutatás újra, lámpással a fejemen, odáig rendben van hogy kávé nélkül ki sem látok belőle reggel, de már ötkor keltem - már többszörösen megébredtem a párizsit mégsem találtam.
- Tuti a hűtőbe tetted?
- Igen, úgy emlékszem.
Ilyenkor megnézem a táskákat, hátha véletlen ottmaradt, de nem. A párizsi felszívódott. Hát szomorúan közöltem életeimmel hogyhát akkor marad a vajaskenyér esetleg "házikolbival" - de azt ma nem kérték. Maradt a vegakaja, kolbász nélkül 'a la nature' margarinoskenyér.
Hazaértünk, gyereket oviból hazahoztuk egyszer feleségem mosolyogva mutatja, mondja:
- Tudod hol volt a párizsi?
- Nem.
- Az íróasztal alá csempészte "valaki".
- Fogadjunk a kiskölyök volt!
Élelmes kisfiunk gondolt már a nehezebb időkre is, hátha nem jut mindennap párizsi a kenyérre, bespájzolt az íróasztal alá. A kenyeret meg hozzágondolta bizonyára. Mondjuk fiunk gyerekszendvicse külön fogalmazást ér, hisz a szeletre négy-öt réteg - mikor mennyire éhes - felvágottat szokott tornyozni.