Örexem...

Dehogy, csak a napok rohannak velem - néha nem is velem. Egy évtizede - hú még bele is borzongok ha leírom - a "tébénél" dolgoztam. Kezdő, szecska ellenőr voltam s mire teljesen önálló lehettem volna már vissza is csábított magának a közművelődés.

De ez a rövid kis életkép a tébénél töltött napokra emlékeztet - most már nemcsak engem.

Rendes hivatal, felülről lefelé, lentről-felfelé - fel s alá járt egész nap a páternoszter a Fiumei úton. Első elöljáróm, akiről e rövid kis írás szól "Ször Dzsordzs Kevi". Azért írom le a nevét így mert inkognitóját valahogy mégiscsak meg kéne őriznem, meg "Zsorzs Kevi" jelenség volt.

Beült íróasztala mögé - a nyugdíjtól tényleg csak karnyújtásnyira állt már, élete során több száz kilométert gyalogolt a munkáltatók és munkavállalók után készülő jegyzőkönyvet lobogtatva - és pestiesen "osztotta az észt". A "ször" bármikor rendelkezésre állt, az öregebb ellenőröknek már munkaidő után is, hisz ha terepen kint ragadt az ellenőr jól jött az öreg tanácsa még öt óra után is.

Ha tízóraizott, vagy ebédelt annak szertartása volt - ha politikai eszmecserére vágyott, hisz nevelte, képezte ideológiailag is a csenevész zöldfülű ellenőrt akkor arra készülni kellett.
Zsorzs Kevi-vel lehetett beszélgetni, kedélyesen - a fotelban ülve, kíváncsi volt a családi életedre, nem azért hogy pletykáljon hanem azért hogy segíteni tudjon. Szólni akart hozzánk, nem prédikálni, de azt olyan hullámhosszon kellett tennie amit az adott pillanatban fel tudom fogni.

"Nem bírod a tempót? Ki kell lépni kisapám!" Igaza volt, van választási lehetőség, mindig van választási lehetőség, ha nincs akkor közösen felvázoltatta - velem.

Pedagógus, apa és valódi csoportvezető volt. Hibázott? Hát persze, de azt úgy mondta el, hogy ne érezd, de a "balhét" ő vállalta.
Szálfa volt, de akkora háta lehetett mint egy öreg bérház vakolt és egyenletes tűzfala. Ha kellett elfértünk alatta és mögötte.

Történelem...
Tudta, hogy a civil szakmám a történelem tanár és felkészült (de persze lehet hogy készülnie sem kellett) a beszélgetésre. Behívott, a fotelba ültetett és feldobta a témát.
Mindig mosolygott, és persze a golyváit emlegette röhögve a beszélgetés végén. Sosem mondta, hogy bezzeg a mi időnkben.

Ször Dzsordzs Kevi!
Miért is írom mindezeket - mert eszembe jutott, van mire emlékeznem, pedig alig pár hónapot tölthettem el vele. Csepelről jártunk be néha együtt a HÉV-vel, beszélgettem egy igazi emberrel.

Öregszem, jönnek elő az érzések. Már egyet-egyet mozaikként el tudok helyezni. Megtaláltam helyi értékét, az enyém lett.

Tincitáncitánckategória

Az a fontos, hogy ő is ártatlan. Mindjárt megnyugodtam...

Megteltem

Az illusztráció csak egy ártatlan vízzel - mondjuk 6/8-ig  - felöntött poharat mutat. De nem erről szól a bejegyzés. Sem nem pohár, sem nem víz, sem nem tiszta - de törékeny.
Lassan negyvenéves leszek, még a "szociban" születtem, gyermekkorom ottani eltöltése folytán én is élveztem a gulyáskommunizmust és a legvidámabb barakk oldalát akartam rugdosni már 89-90-ben.
Végül nem kellett, mert a barakkot eladták (vö. privatizálták) szöröstül-bőröstül, mire jól beledurranthattam volna mint lánglelkű ifjú a tekintélyelvű és szolgahű pártnómenklatúrába, fiatal kiszesekbe hát átvedlettek, tollakat cseréltek és azokkal kezdtek el ékeskedni.

No jól van, ha már nem ment a "szocilizmus" - nem fenntartható és életellenes rendszer, szajkózták a továrisikonyecek és a szabadvadmadarak meg olyan déli gyümölcs szimbolikát magára öltő egyesülések, meg még vagy 50 pártnyomoronc - adjunk nektek finom demokráciát, szabadságot, szociális piacgazdaságot, útlevelet satöbbi.

Húsz éve azt mondták, nagy munka vár ránk, mert eltakarítjuk a szoci romokat, de egyből építkezünk, majd idejönnek a nagy nyugati tőkések a dolláros zsákon repülve és jól fogunk élni. Csak kicsit bírjuk ki.

Bírtuk, vártunk, fanyalogtunk, 94-ben a retrófesztiválon Horn Gyuláékat visszahozta a nép, aztán megint jöttek a polgáriak és ment-ment  a privatizáció, de türelem, most már jobb lesz, itt az euró, a nátó, a "junió" európai kivitelben, felzárkózunk a kohéziótól, hízunk csak és nyaralni jár az ország a görögökhöz.

Teltek-múltak az évek, bíztunk, küzdöttünk, azt mondták megint csak kicsit kell még kibírni a makró számok nagyon jók, ugrik a pannon puma, dübörög a "zorszáh" és nagyajólét - gázáremelés meg a környéken sincs. Tudásalapra helyezték az oktatást, azóta tele az ország agyatlan gondolkodásra képtelen ifjakkal, készségük nulla, kreativitásuk a bankkártyáig és a mobiltelóig terjed. Ide nekem azonnal a jólétet, tudásalapon vagyok.

Szóval a tudásalappal a tudást szüntette meg az aktuális regnáló hatalom, majd a legújabbak már a munkaalapú társadalmat jelentették be harsogva. Hujjuj, ha a tudásalapnál a tudást heréltük ki, most a munkaalapnál a munkát fogják?

Mit látok a környezetemben. Űzött-hajszolt karikás szemű zombik, de állítólag emberek. Vinnyognak joggal a demográfusok, a huszonnegyedik órát és a nemzethalált vízionálják. Elfogy a nemzet. Vállaltam is mindjárt szeretetből három puját és vele lassan a mélyszegénységet. Esélyem a kilábalásra annyi mint a brojlercsirkének hogy megéri a második szülinapját...

Emberszabású mókuskerékben rohanó megélhetési zombi vagyok, hiába dolgozom, a pénzem bruttóban ugyanannyi mint 2002-ben... Az árak azóta tán megháromszorozódtak?

Bomlik-foszlik az illúzió, nem lesz jobb már nekem, nincs biztonság, a hatóság csak nyírni való illeték, adó és bírságbirkát lát. Büntetnek a papírtigrisek, s ha nincs a jogszabályban kiváltságod biztos lehetsz, valamiért úgyis megbüntetnek.
A napi büntetési kvótát hozni kell, én meg állampolgár elbukom miatta az életem. Jobb a börtönben, előbb-utóbb úgyis odajutok mert a többségi társadalom része és hetero vagyok. Nincs hová hátrálni már, nincs létbiztonság, nincs munkahely, nincs rokinyugdíj, a saját házad a banké régen.

Nincs tovább, nem várok még húsz évet a csendes kánaánra, azt sem várom meg hogy a gödörbe lőjenek. De többet nem érdekel a politika, közélet, többet nem megyek el szavazni semmilyen választáson, referendumon. Politikai elitünk egy tőről fakad, a ritka kivételtől már majdnem eltekintve ahogy belép az ország házának kapuján már azt sem tudja hol van Gyoma, de Brüsszelt és az ottani gázsi összegét már morzsolgatja képzeletbeli ujjain.

Az ígéretek mappát lezártam, szemfényvesztő kártyatrükkjeiket a Rodolfo dobozba szuszakoltam.

Kedves Pártok, Politikusok, Ácsingózó Szavazzrám Emberek! Viszlát nektek, ne kopogtassatok, a nevem is felejtsétek el, családtagjaimat meg kerüljétek el. Messzire, legalább két kilométerre. Nektek én nem vagyok, szégyellem magam hogy eddig szóba álltam veletek.

Kommentár nélkül

Így lehet élni!

Kell ehhez kommentár? Nem!

Így jutnak a csillagokhoz

Székesfehérvárról jövet pillantottam meg az épülő távvezetéktartó oszlopot. Tavasz óta hetente jártam a 811-es utat. Láttam az oszlop alapozását, majd mostanság már a kábeleket is ráfeszítették.

Ez az a pillanat volt, amikor három munkás a torony legfelső koszorúján álldogál, míg egyikük macskaügyességgel mászik az egyik lábon felfelé. Borzongató látvány a földhözragadtaknak, nekik ez napi rutin.

A kép alig adhatja vissza a feladat nehézségét, hisz az emberek eltörpülnek az acélmonstrum mellett, a daruról most nem is értekeznék.

Közös felelősségünk?

Ő szimplán egy gyermek. Az enyém, jófajta. Sarazásból tért épp haza, kint vetkőztettük és irány a kád. Mosakodás nélkül az erdei vaddisznók is különb képet mutatnak. De nem sztárolni akarom őt, mert ő gyermek, ő a miénk, ügyes kis emberke - de mivel korábban jött e világba - az összes "disz"-szel kezdődő kompetenciahiány tanulmányai során előfordulhat. Legalábbis a szakértő szerint...

Valós életkora és konkrét érettsége nem fedi egymást, ezt már múlt ősszel is sejtettük, de hadd kezdje ő is az ovit. A másik kettő már kijárta, neki sem árt egy kis korabeli társaság, fejlődés - közösségépítés.

Nyögvenyelősen indultak a reggeli ébresztők, inkább kétszer visszaaludt de nem akaródzott felöltözni. Otthon akart maradni. Csak akkor érezte jól magát amikor karácsony előtt az "összecsapott" gyerekekkel lehetett (heterogén), a megőrzőben. A dolgavégzéssel akadtak sűrűn gondok, sokszor nem is vették észre az óvodai munkatársak, hogy a kölyök ebéd után a többiek fektetése közben rottyintott be a gatyába.

Szóval valami nem volt rendben, jelezte ő, mert beszélni még nem tud a természet nyelvén, csak a kitartó szülő akkor is vitte az óvodába. Jeleztem a szakembernek, nem úgy fejlődik a gyerkőc mint ahogy szerintem kellene... Végülis a harmadik babánál hadd legyen már a véreim között hangyalábnyi tapasztalat.

- Ó, majd kinövi, másnak is van gondja....
A második ilyen mondat után, mely a nevelő szájából nyugtatólag próbált hangozni, az óvónők vezetőjénél is jeleztem, valami nem úgy van ahogy egy ilyen korú csemeténél lennie illik és elvinném a nevtanácsadóba. Én még itt elakadtam később homályosodott fel előttem, hogy ilyen még nála nincsen, hanem pedszakszolgálat van.
Felőlem az is lehet. Szakemberek ott is vannak, mondják meg ők hogyan gondolják, legyen konzílium a vége és hívják ide Brinkmann profot a Fekete-erdőből vagy Csernus dokit a tévékettőből.

- Nem javaslom a tanácsadó, korai még és kinövi, más gyermeknél is vannak hasonló problémák. - válaszolta a vezető.

Csendben hazamentem, nejemmel összenéztünk, ha nem javasolja - akkor egyértelmű hogy elvisszük a legkisebb szemünk fényét. Nagy nehezen összejött a vizsgálat a pedszakszoliban - ahol bűbáj kedvességgel az én visszahúzóckodó kisfiamat teljesítményre bírták.

Időben vagyunk, időben vittük - mivel értelmileg ép az összes diszfunkció (olvasási-, írási-, számolási nehézségek) kis ráképzéssel javítható. Kő esett le a szívünkről, s az örömbe csak az kevert némi epét, hogy hát az elvileg gyakorlott óvodapedagógus szakember ezeket nem sejtette? A fiunk volt az első ilyen esete? Akkor pont azért kellett volna gyanakodnia, pláne hogy még mi is jeleztük - ha meg látott már problémás kicsit akkor meg élből kellett volna a térdeit csapkodni, hogyhát megint egy diszfunkciós leendő "esenís" poronty...

Nem történ semmi, ősztől hordom a lurkót fejlesztésre, meg újrakezdjük az ovit vele - és naná hogy ott, s amikor épp a gyógypedagógushoz viszem akkor aznapra bukja az ovi a normatívát.

Felelősség? Van még ilyen? A gyermek már csak  egy kicsi pénzeszsák, mert a normatívától csöpög, hogy mi lesz belőle később a suliban? Ugyan már az már nem az ovi gondja. Szabályzatok a szabályzatok hátán, művészeti nevelés, az egyén kibontakoztatása ahelyett, hogy egy jót mozogna a kiscsoport és a bukfencezés, labdázás gyakorlásával a diszfunkciók zöme magától elmúlik.
Valahogy úgy érzem cserben lettem hagyva, valahogy az a feltétlen bizalom amit az első két gyermek fogadásánál tapasztaltam az ovinál köddé vált. Azért mert a harmadik nem az átlag? Ha szólok akkor még le is beszélnének? Nem értem, nem az ő munkáját kérdőjeleztem meg, de azt láttam nem tud megbirkózni a csemetémmel, ebben a mi gyermekünk is benne van - de akkor tenni kell valamit. Lépni, mert a napok hónapokká és évekké válnak és előbb-utóbb egy tanulási zavaros, személyiségzavaros serdülő állhat előttünk és évtizedek kellenek majd ennek elmulasztásához, ha egyáltalán sikerül.

Ajándékvásárlás magamnak?

ajándék (főnév)

1. Ingyen adott tárgy; viszonzás elvárása nélkül átadott érték, amelyet szívességből, kedveskedésből, vagy egy alkalom emlékezetessé tétele céljából jó szándékkal adományozunk másnak.

A névnapi ajándék egy csokor rózsa volt. A tűzijáték a város ajándéka volt az évfordulón.

2. Nagyon olcsón vett áru.

Ez a cipő kész ajándék, hisz olcsó is volt és ráadásul még divatos is. - Csak nem ajándékba akarja ezt a kabátot? - kérdezte az árus a vásáron az alkudozni akaró vevőt.

3. Átvitt értelemben, választékos: Örvendetes alkalom; szerencsés kimenetelű nem várt cselekedet, nem várt hasznot hozó esemény.

- Micsoda kedves ajándék tőled, hogy meglátogattál! - kiáltott fel a vidéken élő apa, mikor a fia hosszú idő után betoppant hozzá. Az ég ajándéka az aszály utáni bőséges esőzés.

4. Átvitt értelemben, népies: Újszülött gyermek.

- Te kis ajándék! - kiáltott fel az apa, mikor először vette kézbe kisfiát.

Eredet [ajándék < ómagyar: ajándék < ősmagyar: ajgin (felkínálás) < dravida: iyal (ajándék, adomány) < idal (ad)]

forrás: http://wikiszotar.hu/wiki/magyar_ertelmezo_szotar/Aj%C3%A1nd%C3%A9k

Húsz éve érettségiztem. Jó, nem jó, régen volt, igaz volt - szép volt. A középiskolai éveim az egyik legcsodálatosabb déli magyar városka technikumában teltek. Élményekkel, olyan percekkel, órákkal és napokkal amiket nem lehet elfeledni.
Barátaimmal úgy nőttünk ott föl, hogy minden héten vártuk a vasárnapot amikor újra Baján lehetünk és a kis ütött-kopott öreg kollégium alagsori szobájában röhöghetünk egymással, egymáson meg másokon.
Aztán felnőttek lettünk, na nem egyszerre kinek-kinek kellett húsz év és múlt héten kerek évfordulóra gyűltünk össze régi iskolánkban, osztályfőnökeinkkel, osztálytársainkkal.

A forgatókönyv ismerős, mondj magadról öt-tíz mondatot, hogy ne a vacsora alatt kelljen az üvegek és tányérok csörömpölése közben kiselőadást tartani. Ha a protokoll így kívánja, ám legyen.

Az élettörténetek sora elhúzódott, így már a vége felé kissé kurtára sikerültek a bio-k, a nagy melegben lankadt a figyelem, volt aki az okostelefonjával játszott, más meg a forróságtól szenvedett.

Szervezőnk a bűbáj tünemény lány szépen elmondta, hogy hát áldozatot is kell ám hozni a haza oltárán a mai napért, mert a kaja az nagyjából 2000 forint, 4000 meg az ajándék.

Ajándék????

Ó! Ez igen csettintettem, még ajándékot is kapok - na jól van - megveszem magamnak, de hát ez a figyelmesség (?). Szép sorban kipengette a sokadalom a fejenkénti hatezreket ott helyben - lábon vettük a jószágot, melyből  mondom négyezer a saját ajándéka volt és irányt vettünk a szigetre az étterembe. Szépen, kicsit zsúfolva terített asztal rajta minden szék előtt a terítékek mellett furnérhenger bortartó, az iskola emblémájával díszítve.

Boldog örömmel kapkodja az ember, de furán könnyű. Akkor bontsuk ki. Égetett, sárgított papírlapokon a fészbukkra - általam is ingyen szkennelt - fotók elég hanyag eleganciával elhelyezve, sablonos versikékkel. Lehet, hogy ez fényképalbum? S mindezt ajándékba, négyezerért?

Közben itthon felékesítettem a magam dobozát a Dúzs-pincészet szekszárdi itókájával íme:

A 0,75-ös üveg tutira elfér benne. Jó utat - jól mutat. Így tettem föl a szekrény tetejére, a bor nemtom' kibírja-e a húsz évet, a furnérdoboz talán...

Szóval csak a rend kedvéért. Pikk-pakk, precízen és pontosan, határozottan a kedves bűbájtünemény osztálytárs leszervezte a napot mint helyi. Óriási öröm öntötte el szívemet, gondoltam neki is fontos volt ez a nap, átérezhette lényegét, megérthette a pillanatok nagyszerűségét. Azt, hogy nekem, nekünk ünnep Bajára menni. Nekem ajándék az osztálytársakkal, osztályfőnökökkel való találkozás és egy-két pohár nedű elfogyasztása. A szervezés egész odáig tökéletes, amíg a hatezreket nem az orrunk előtt számolták piaci kofa módjára, de még az is belefér, hisz több mint százharmincezret kellett kisebb címletekben bezacskózni.
Csak az ajándéknál képedtem el, mert a saját szkennelt képemet viszont láthattam pénzért közepes minőségben, a kommersz italos hengerben - potom négyezerért.

Az ajándék lényege veszett el azzal, hogy kifizettük - de jó legyen mégsem várhatjuk el, hogy huszonpár embert megajándékozzon valaki furnéros italos hengerekkel és nyomtatóval előállított fényképalbummal (?), csak ezért a negyede lett volna megfelelő. Mert az ár-értékarány aranyháromszög persze mindenkiben ott munkál. Csak nem mondja, mosolyogva elfordul.

Szerintem a szerepek keveredtek össze, szombaton barátok közé ment és nem üzletelni, profitot hajszolni. A varázslat megszűnt és a bűbájtünemény szervező nálam feltétlen tisztelete mellé cinikus kacsintás lépett. Nem tudott felülemelkedni a materialitáson - s a matériába lépett ezáltal...

Így aztán lehúzva érzem magam, kicsit tán még becsapottnak is - s csalatkoztam álmaimban. Persze, az csak egy álom volt - azért volt hogy ne teljesüljön. Várhatok húsz évet az elégtételre.

Utóirat: a bordoboz forgalmazója 2500-ért adja a hengert, tanulság : drága volt bele a papír.

A postarabló nem volt ennyire profi...

Április 21-én kicsit tragikomédiába illő postarablási kísérlet zajlott a nyergesi kispostán. Persze mondom ezt én,  aki nem voltam részese egyik oldalon sem, és a kiérkező dübögő adrenalinszintű rendőrök közt sem voltam ott.
A srác jól lelassulva ülve várta az ügyféltérben hogy a páncélmaci időzára oldódjon - közben a hatóság körbevette a hivatalt és felszólították megadásra. Most az előzetesben pergeti a perceket - az élete innentől kezdve nem egy kalandregény.
Eszembe jutott a Konyec. Íme az ajánlója:

Lehet-e viccelődni a sebészeten?

Még nagyszombaton kezdődött a tavaszi-téli évszakváltás nyugodtabb, front előtti napján. Favágás körfűrésszel, még munkavédelmi kötött kesztyű is volt kis kacsómon. De a szálka megtalálta a rést és a középső ujj első ujjpercénél püff bejutott. Nézem, nézem, alig találtam, azonnal kiszedtem - munka folytatása következett. Majd levezetésként kis vakolás és mint aki jól végezte a dolgát este álomba szenderülés következett. Hajnal kettőkor meg lüktetés az ujjamban és bárhogy próbáltam a gyűrűt lehúzni róla az bizony már nem ment.
Bedagadt az ujjam, úgy a másfélszeresére. Húsvét napjára. Fastumgél, lydokainos kence váltogatva - izületi gyulladásra gyanakodtam. Fertőzési csík sehol, á ezen most kifogok.

Napok teltek, múltak ujjam még mindig zombi, gyűrű rászorulva, néha lappad, aztán lüktet. Üzemorvosi vizsgálaton Gyuri doktor javasolta, hát azt a gyűrűt vazelin és damil segítségével azonnal leszedné, tetanusz és háziorvos, akit innen is üdvözöl. Javallatait megfogadtam, délután ellátogattam a háziorvoshoz.
Számolgatta, szóval szombaton történhetett, ma meg szerda van. Halkan kérdezte, mi a fenét csináltam négy napig? Hát húsvétoltam! És a kivonás után maradt további két napban? Ja, akkor már jöttem.

Mondom nincs itt gond, kis tetanusz, meg valami csodakence aztán hajrá. Ő azért egy esetleges tályogot is felvetett, mert méretes az ujj - úgyhogy telefon a sebészetre. 10 perc múlva már a sebészeten fogadtak, soron kívül, rendelési idő lejártakor.

Doktor nézi, kikérdez, kódokat írat az ambuláns lapra, aztán megkér ugyan üljek már át a kezelőasztalhoz. Nem vagyok b.szari, de az ilyen-olyan kütyük és eszközök közt csak nyeltem egy egészségeset. Nővérkének mondom:
- Kicsit vágnak az ujjacskámból?
- Miért úgy nézünk ki?
- Á, csak apró kis vicc volt.
- Fiatalember, Ön a sebészeten van.
- Uhh, tényleg, itt ez nem szokás...

Kenceficés nyomókötést kaptam ujjacskámra, és hálából letolhattam a gatyámat a tetanuszos emlékeztető beadásához.
- Tolja le a gatyáját, kérem.
- Oké. Lehet választani hová kérem?
- Persze.
- Akkor ide.
- Akkor rogyassza be a lábát, mert nem tudom beadni. Nyugalom, hamarabb túl lesz rajta mint képzelné.

Aztán gatya felhúz és találka megbeszélés holnapra. Tovább játsszuk!

Kertművelés Kanadában?

Ákos menni Kanada. Ákos bevallása szerint állandó zaklatás, fizikai molesztálás, beszólások áldozata. Ráadásul visszavették tőle a fővárosi díszpolgári izét (Sztálintól is visszavették már). Hát azért ez mégiscsak sok! S azért mert "lemoslékzabálózta" saját honfitársait? Meg genetikailag alattvalóknak minősítette az államalkotó nemzet tagjait? Ja, meglepődött ezen. De min? Az hogy eddig lehetett, most meg elküldik érte a fenébe? Mit vártál kedves író úr? De úgy tök őszintén, tedd már a szívedre aranytollat szorongató kezedet. Te mit tennél azzal az emberrel aki azt mondja Rád, hogy disznó vagy (vö. moslékzabáló). Örülsz neki, igaz-e! De a kitalált személy azt is mondja, hogy te a génjeid alapján (jó kis minirasszizmus - XY kromoszóma társai) alattvaló vagy. Mert már ne haragudj Isten nem lehetsz, s ha elfogadod hogy ő felettünk van, akkor máris alattvaló vagy.
Jól esik ugye? Lealázod az országot, a benne lakókat, a pénzt persze - a díszpolgárival együtt - még csipegeted, de már a juharleveles menekültstátuszért folyamodsz. Remélem feljelentést tettél az állítólagos fizikai zrikáért. Kell, azzal nem lehet egyet érteni. Különbözőek vagyunk. Neked a nyelved éles, másnak csak az ökle a kemény ha porba gyalázod, de csak oltári bátran külföldi lapban. Egyben bizonyíték arra, hogy már nem vagyunk következmények nélküli ország.
Így is lehet, árulod magad - mert hazád szerintem nincs. Hát ez van kedves Kossuth-díjas.

Tolvajkulcs

illusztráció

Nem szoktam csórni. Furán is éreztem magam a minap, amikor a kasszától visszatekintve a sorra azt vettem észre, hogy a srác félfordulatból belenyom valamit feneketlen zsebébe...


Történt, hogy este vásároltam, épp a pénztárnál tartok, kicsit diskurálunk a pénztárossal - vevő jön be és szól, hogy a tojást a vásárlópolcra helyezte. A pénztáros láttamozta, "jó rendben" - erősített. A kölyök előbb az egyik soron tűnt fel, majd hirtelen váltott, aztán újra vissza, s eközben dzsekije zsebébe tömött valamit, nagyjából a zacskós dohánytermékek irányában. Aztán jött fizetni, vett egy minicsokit...

A gyömöszölésnél már szemkontaktusba léptem a pénztárossal, bólintottam, ő rázta a fejét. nem látta. Sajnos én meg igen. A pénztáros azonnal hátrajelzett a kollégáinak - hölgyek mindannyian, családanyák -, hogy a vásárló a zsebét is tömte.

Mire a fiatalember a pénztárhoz érkezett a húsos pulttól is a két boltos az ajtóhoz ért.

- Nem vettél mást?
- Nem.
- Megmutatod  a zsebed?
- Nem, semmi köze hozzá.
- Na.
- Csoki van benne.
- Aha, ez meg micsoda? Blokkod van róla? Megnézzük tartunk-e mi is ilyet.

Egy kis átkozódás a srác részéről, szalonfenyegetőzés és a tojásait is majdnem ottfelejtette a tartóval a vásárlópolcon. Elment egy szemvillanás alatt. Mint hallottam később még egyszer visszatért a boltba a testvérével együtt, akkor is fenyegetőzött, de kint az üzlet előtt.

Reménytelen a helyzet? Az. Tizenéves kölyök, nem kaját csórt, vágott dohányt. Nem először tette? Nem. Mozdulatai gyakorlottak voltak. Peche volt, pont odanéztem. Már az egész bolti megjelenése furcsa volt, túlzottan pedáns, és iszonyatosan gyors. A két soron egy perc alatt oda vissza kétszer végigment. A technika ügyes, ha többen vannak az üzletben valószínűleg nem szúrom ki.
Mi lesz ebből a csemetéből? Ügyes bolti tolvaj nem, Repülős Gizi néni meg aztán soha. Piti, gerinctelen - a boltos hölgyekkel átkozódik, fenyegetőzik. Ezt hozza otthonról? Lehet hogy ezt...

Ávósok

Azon gondolkodom, még Recskre sem kell menni emlékezni. Elég ha Csolnok felé veszem az irányt...

A kommunizmus áldozatainak emléknapjára

Szolzsenyicin a kommunistákról...

"A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem-kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak szermélyes boldogulása így kívánja."

De szerencsére így végzik...

és mégsem forog a Föld

Ez egy rém egyszerű történet. Amikor "írói válságba" kerül az ember mindig segít a nagybetűs. Emlékeznek még Jókai Mór művére? ...És mégis mozog a Föld. Jókainál igen. Tanulmányainkból, egzaktnak kikiáltott természettudományos ismereteinkből tudjuk, vázoljuk, visszabiflázzuk, hogy a Naprendszer, a Föld pályája, meghogy nem is 90 fokban forog tengelye körül. Egy év, szökőév, szökőnap, naptárrendszerek, világvége és Armageddon. Igazából már túléltünk egy-két világvégét de még itt vagyunk, nem vettük észre. Akkor mégsem lett annyira vége ennek a földi létnek.
De ez a hosszúra nyújtott rétestészta mondat csak azért kellett, hogy előkészítsem a nyájas olvasót a gondolatkísérlet első részére. Mi van akkor, ha mégsem mozog a Föld? Ha puff, egyszer megáll, ha egyszer egy garabonciás kölyök fogja és a Föld felszínétől iksz kilométerre izmos acélkörívet függeszt aztán vastag és a dinamikus mozgást jól tűrő vastag gumit biggyeszt rá, aztán puff beleüti egy kampóval rácsomózott végét a földgolyóbisba? Akkor Tungúziában ismét négyzetkilométereken kidőlnek a fenyőfák?

Merthogy valamelyik gyermekem - az az igazság egyelőre bárhogy szorongattam eddig őket, mosolyogva tagadnak - a szobai Földgömböt postai gumival megállította. Nem forog a Föld, illetve visszaugrik. Tessék, itt a tér-idő-mozgás paradoxon újabb állomása, megrezzen a bolygó, letér a Nap körüli öröknek hitt pályáról, űrcéltábla leszünk és a nappalok, éjszakák, évszakok mond-mind egy szemvillanásra állandósulnak adott helyeken.

Uff! Önök gondolkodtak már azon, mi lesz egyszer ha a golyóbis abbahagyja a forgó mozgást? Meddig bírja még? Meddig képes minket, önző embereket éltető bolygónk tovább cipelni?
Érdemes? Vagy kössük ki vastag gumikábelekkel és rántsuk vissza magunkat? Végromlás felé tartunk, a klímaváltozással grillcsirkék leszünk?

Amíg nem történik valódi kataklizma velünk úgysem változunk meg. Úgysem halljuk meg a Föld elcsukló segélykérését, elmegyünk a pusztulás előjelei mellett - mert mindig jön egy szakértő aki azt mondja amit a Pató Pál úr is hallani szeretett: "Ej ráérünk arra még". Nem érünk rá, csak mi szeretnénk.

Érdekességek

Firga bácsi és a szex

Ajde'

In memoriam Ady Endre

Zárakra vadászik a főnök

24ÓRA 2012. február15.

Tetétleni történet

Jeti? Zorro? Mindegy, a filmből kiderül...

Ezekről az alapokról beszéltem a minap

Új alapokon az ország

A híres országértékelő után a szibériai hideggel dacoló országban fogtam magam és kimentem az utcára majd keresni kezdtem országunk vadonásúj alapjait amiket a minap raktunk le - úgy tavaly tájékán -  csak most épp 30 centi hó alatt és jég alatt töpörödött. Mondom, nem úgy van az, ha leraktuk és benne van az "anyag" annak a fagy meg hó nem árthat, annak ott kell lennie, ahol van.
Valami retro műsort adott a tévé és a krumplileveses és vadászós egykori fiumei főkomisszár is épp erről beszélt az ikszedik pártkongin - vasalt tapsok kíséretében - hogy leraktuk az alapokat.

Most már ketten is az alapokról beszélnek, tehát én itt fetrengek a forinthiteles jólétben, jól elfogyasztottam országunk édes almáját közalkalmazottként kutya legyek, ha legalább gyalogsági ásóval a mínusz húszban de nem ásom ki a lerakott új alapok stabil alapzatát.
De ha már ha nincs is még - velem együtt - beöntve betonnal, legalább a zsaluzásra rá kell lelnem.

Aztán bemondja a szpíker, elkaptak egy embert - momentán állítólag épp hajléktalan lett alaprakás közben - hogy kukázott és megvágták tízezerre. Úgy kell neki, alapozás közben nem a jólétre gyúrunk.

Aztán kaptam új megbízást alaprakás közben (küldetést?), hallgatólagos melegedővezetői stallumot nyomtak a kezembe. A megbízatástól jól felturbózva gyorsan meg is találtam a legújabb álmos és teljesen kimerült, kicsit borgőzös alaprakót. A minivideó az ő életének pár másodpercét örökítette meg csak a világháló, de remélhetőleg nem az örökidő számára.

Az óriási alaprakás közben - mivel jól összevesztünk a "dárágíj távárísokkal", hát ránk küldték a szibériai telet (na jó még a lánc is elfagyott, ellopták?) aztán gyorsan összerántották a katasztrófavédőket alaprakás közben és elkezdték osztani a parancsokat. A még álló településnek kiadták az ukázt, vigyenek tüzifát a csóró környékbeli község fázós alaprakóinak. Hú...
Pénz nincs rá, különben is az a legkevesebb.

Vívódott a helyi geg, meg átkozódott is magában, hogyhát a sajátjainak sem tud adni, mert akkor egyszerre négyszáz alaprakó fogja egyszerre megrohanni várát és mint az az István a királyban: "Adjatok"-kal követelik a tüzifa jussot, ez mind-mind nem számít.
Katasztrófaturistákat kellene hozni a csődbe jutott MALÉV-ot kisegítendő, látványosság: Béla bácsit elkapja kukázáson a hatóság és jól megvágják (fotózás Béla bácsival, jobbról-balról Béla bácsinak baksist dobunk vagy viszünk neki hamis bablevest a kóterbe), aztán alaprakók megtekintése a nyomortelepen - tüzifaadományozás és usgyí' gyors menekülés a telepről.

Aztán látogatás a magas katasztrófavédelmi hivatalban, becsekkolás a főnökhöz, a piros telefon megtekintése és bónuszként villás reggeli üvegházban a lerakott és szétfagyott alapok tőszomszédságában...

A kolbász és a hajléktalan

Múlt hét óta csak a zimankó jár a fejemben. Erre szépen játszott a média, a hókatasztrófavédelem, az extra hideg. Szó mi szó, munkahelyem melegedő hely lett. Civilben könyvtár és művház - de most kijelölve lett menedékháznak. Itt lenn és nem a Hargitán.

Szombat volt, ideért az országos hó - befele jövet már havat sodort maga után a léghuzat, mire beértem a munkahelyre már rendesen szakadtak a hópelyhek.
Délutánra vendégem érkezett. Olyan ember akinek nemhogy meleg szobája, de nagyon ennivalója sincs. Telefon ide, oda - mit tegyek vele ha este be kéne zárnom a könyvtárat. De addig próbáljuk meg őbelé kicsi lelket verni. A beszélgetésünk elején azzal nyitott, hogy bejöhet-e. Mondom persze, a könyvtár mindenki számára nyitva tart.
- Ettél már ma?
- Nem.
- Adok kolbászt és kenyeret.
Kimentem a melegítőkonyhába és a kajás zacskóból elővettem a szál parasztkolbászt - magamnak készítettem egész napos ügyeletre - megfeleztem és tettem mellé két emberes szelet kenyeret. Tányérra tettem és bevittem neki a könyvtárba, ahová leültettem.
- Edd meg, kérlek!
Kimentem. Tettem a dolgom, kisvártatva visszatértem hozzá, újságot olvasott, a tányér üres volt.
- Elfogadsz egy kávét?
Bólintott. Mentem és kávét melegítettem, bevittem, azt is elfogadta, megitta.
- Van hol aludnod?
- Van.
- Fűtött szobában?
- Igen.
- Biztos?
- Igen.
- Takaród van?
- Van persze.

Valahogy így zajlott. A sztorit meséltem a "hatósági" embernek - fogta a fejét, szerinte nagy marha vagyok. Ez a "tag" még a szemedet is kilopja - mondta. Egész évben a környék településeit fosztogatja, ott lop ahol csak tud, nem érdemli meg, hogy segítsen neki az ember.

Kisvártatva az ember elment, majd visszajött egy koszos szatyorral a kezében. A reklámszatyorból pillepalackok bújtak elő. Vizet kért. Javasoltam neki, hát engedjen a mosdóban magának. De nem fér a mosdó csapja alá a kétliteres sörös pillepalack.
Megszántam. Bementem a melegítőkonyhába és a felmosó vödör töltésére szolgáló csapok alá gyömöszöltem a palackokat. Teleengedtem neki. Megköszönte, elment. Másnap persze visszajött, akkor már kolléganőm etette meg - még tiramisut is kapott...

Megvilágosodás

Érteni véltem a mitmiérteket, alakítónak tartottam - aztán hipp-hopp eljött a kijózanító reggel. A felismerés. Kamu volt az egész. De a Macskafogó az jó! Nézzük azt.

Te vagy a fény!

A sötét téli napokon a fény után sóvárgok. Tungsram reklám már eszembe jutott, meg lámpa, meg a kettőhúsz és a P. Mobil. A Turbo kicsit áthangszerelte, akusztikussá tette, melankólikus - gondolatébresztő lett a régi döngölőből.
Ajánlom figyelmükbe.

Kitört a demokrácia

Nyugodj békében Zsolt!

Gyermekkorom emlékfoszlányai előttem. Mállanak, édesednek, mozaikok élesednek - beégnek, kövülnek. Mégcsak 38 vagyok, éltem? Élhettem. S erre akkor eszmélek mikor a halállal találkozom. Visszavonhatatlan, nem kérdezhető, nem is válaszol. Csak mosolyog... Mosolyog? Valójában még nem találkoztam vele személyesen.
Sosem gondoltam, hogy érinthetetlen vagyok vagy hogy nem érhet fájdalom. Érnek, érhetnek és megérintenek. Ez az esztendő egy gyermekkori barátom halálával vette kezdetét.
Emlékek, foszlányok, forró és boldog nyarak. focimeccsek a kultúrkertben, bringázás a határban, határtalanul. Óvodában kezdtük, együtt, bár Zsolti évvesztes volt, összehozott vele a szerencse. Mozgékony, életvidám, jókedvű srác volt. Nagy mesélő, jószívű. Barátok voltunk, napokat, heteket, hónapokat éveket töltöttünk együtt a gondtalan fiatalságban. Lehetett bár szoci rendszer, mi akkor voltunk kölykök, valódi falusi gyerkőcök. Suhancok? Talán kicsit azok is. Ismertünk mindenkit és minket is ismertek a nénik, bácsik.

Egyszer a határban a nagynyomású önműködő locsológépet néztük. Közel merészkedtünk és Zsoltit elkapta a vízsugár. Bőrig ázott, menekülhetett bármerre. Hazamenni csuromvizesen nem mert - hát mentünk hozzánk és elő a hajszárítót. Órákig szárítottuk a ruháit.

Kollár Feri bácsi kergetett bennünket a Szombati-udvaron a tápbolt előtt. Szaladtunk előle, játszott velünk. Vártuk, mikor jelenik meg az átalakított Pannónia csettegő nyergében büszkén és peckesen. Rátarti ember volt, de szívesen kergetett bennünket egy kicsit az udvarban. Édesanyám csak mosolygott a nagy futások láttán.

Jó focista volt, cselezett, de látott a pályán. Ketten álltunk a hátvédsorban, Laci bá' mindenkit feljebb vezérelt. Nem kaptunk gólt, ketten voltunk hátvédek- Hárman "rohamoztak" szinte félpercenként. Szereltünk, passzoltunk, kirúgtuk, eltörtük. Védekeztünk.

Óvoda, nyolc évig iskola, aztán elsodort bennünket egymástól az élet. Ő maradt szülőfalunkban, őrizte a gyermekkorunk - én elszakadtam szülőföldemtől. De ilyenkor visszatalálok. Ilyenkor fáj, ilyenkor megérzem az élet értelmét, a hazai táj illatát, s a régi cimborák mosolyát.

Zsolti! Neked itt, most, ennyit mért ki az élet. Mi meg itt maradtunk és őrzünk szívünkben. Nem hiszem hogy boldogtalan vagy/voltál, szerettünk Téged. Gyermekkori pajtásom! Nyugodj békében, szeretettel ölel barátod... Én még nem mehetek utánad, addig tarts ki.