illeszkedés II.

Azért néha, imitt-amott még elfogadják az ember segítségét...

Illeszkedjünk I.

Na akkor fenékig tessék! És áldomást ittunk a Szerb téren a szüreti felvonulás sikerére, de már nem teljesen előre a medve bőrére. A falu "kisdobosa", a mulatság bírója és akkori legkedvencebb főnököm társaságában a kamera nyilvánosságában koccintottuk a nap emlékére, a rengeteg jókedvű emberre a százötven méteres menetre akik a mazsorettlányokat, tűzoltóautót követték aznap és ott.
Van ennek már hat éve, de mi változott? Semmi!

Érdekes kérdést tett föl nekem "a valaki" mostanság:
- Hogyan akarok beilleszkedni?



Mondjuk így!

Kiöntött élet

fotó: AdyMŰVHÁZ

Történelem a június első hetében pusztító rendkívüli árvíz. Eternit "öregtelep" része mélyen fekszik a gyár és a forgalmas főút közé ékelődve. Június hetedikén már megfeszített erővel zsákoltak, rakták a nyúlgátat a hivatásosok, önkéntesek. Homok, zsák és elszántság bőven volt - megvédik a város e kicsiny szegletét. A visszaduzzasztott csatornával nem bírták a védekezők. Hátulról támadt és fel kellett adni. Jött a víz mindenünnen.

Az elöntés után jártam a telepen, az ott lakók a fél méteres zagy szélén tanácstalanul álltak, mit tegyenek? Oly reménytelennek tűnt akkor minden. Értelmetlen azt mondani, megértelek - hisz ezt nem lehet. Együttérezni? Hogyan? Visszaülök az autóba és elviharzok másfele, a belvárost még védik az áradó pataktól, az ottani játszma egyelőre függőben van.

- Most újítottuk fel a lakást. Túlóráztunk és egy kis kölcsönt is kaptunk a banktól. A szellőztető berendezés magasan van annak nem árthat a víz, a parkettának persze annyi. - mondja az egyik lakó.

- Devizás a kölcsön, mi más... Nem megyek vele semmire, hiába fizettem - a törlesztésnek szinte nyoma sincs, még több millióval tartozom. Most a víz lakik benne, de remélem csak pár napig. Lassan feladom. Dolgozok, fizetek - de minek. Vigyen mindent a bank, lehet hogy megkönnyebbülök. Anyámék is nyögik a saját hitelüket, el kell adniuk a házukat, nem tudom mi lesz.

A zavaros ár három-négy napig tartotta fogságában a telepet. Találkoztam a buszmegállóban az egyik ott lakóval.
- A végén már én söprögettem ki a vizet a lakásból, mert kint alacsonyabb volt a szint és sehogy sem akart elmenni a konyhából. Segítettem neki. 12 centiméter magasságban állt mindenhol a víz, a mosógép, hűtő - asztalra tettem azokat - remélem megúszta. Minden bútor lábán ott az árvízcsík a szalagparkettát már kidobáltuk. Kaptam egy zsugor hypó-t fertőtlenítésre, a szakember szerint az aljzatbeton kiszáradásához centinként egy hét szükséges.
Büdös a lakás, az én lakásom. Újra kell kezdeni. De bocs itt a busz, rohanok a műszakba.

az elöntés előtt egy nappal reménykedve zsákoltak

Árvíz van néni!!!

illusztráció

Tetőzött az évszázad árvize, a mederben és abból kilépve. Szivárgott nyúlgáton, bugyogott az út alól, a nem használt régi csatornaszemek öntöttvas fedelein is.
Telefon jött június 8-án éjjel, a lakótelep szélén buzgárt láttak a kultúrbrigádos fiatalok, a Dunától 150 méterre, az aszfaltos focipálya sarkánál, 50 méterre alagsori lakásoktól. Megnyugtattam őket, a tűzoltók már tudnak róla, állítólag óránként figyelik. Újabb telefon, egy kőhajításnyira az út sarkán a bozótban szintén bugyog fel a víz, Gyula bácsi pincéjében emeli a szintet. Ekkor már összegyűltek az utcabeliek - egy kis éjjeli kupaktanács az utcai lámpák fényénél, azonnali segítséget kértek!

Rolanddal a tűzoltóval, a kialvatlan vízügyi mérnökkel, a polgármesterrel a kibontott bugyogónál tanakodtunk. Akkor hát szivattyúzzunk. Szivattyúzzunk. Azonnal. Azonnal? No de mivel? Mivel? Kell!
Éjjel van. A város szivattyúi a visszaduzzadó patak mellett állandó üzemben vannak - nem hozhatjuk el, ott kritikus a helyzet - itt még csak az lehet. Telefonok jönnek és mennek, nagyteljesítményű gépet a gyárból kapunk - támogatnak bennünket már a létesítményi tűzoltók, rendészek - eladdig ők is a gyárkapun belül felbugyogó csatornazaggyal harcoltak. 250 méternyi tömlőt dobtak le a Dunáig és ezzel a "vízkitörést" a Honda szivattyúval állandóan csökkentettük.
Kell még egy búvárszivattyú is a másik szivárgó csatornanyíláshoz Gyula bácsi pincéjéhez.

Matuzsálem Ural teherautón megérkeztek a "vidámszázados" honvédek. Körbezsákolták a mérsékelten bugyogó csatornaszemet, a vízhozam mégsem csökkent. Nem állt meg a homokzsáktöltés ellenére sem, beledobtuk a búvárszivattyút a kertislaggal, áramot 100 méterről húzott hozzá barátom a közeli raktárából. Reflektort is hozott, kínunkban már a zenén gondolkodtunk, tartunk egy valódi "árvíz-party"-t éjjel az ott lakók örömére...
Kínunkban röhögtünk. Hová tegyük a kiszivattyúzott büdös löttyöt? Sehol egy árok, a legmélyebben pont a környékbeli piciny alápincézett házikók vannak és Gyula bácsi pincéje, a többi esővíznyelő is színültig tele.
Kell egy jó nagy tartály! És lett, még éjfél ellőtt két perccel. Kell egy platós kisteher! És az is lett, egy Fiat képében - a sofőr azt mondta használjátok, de ő a kétnapos ideg után már azt képzelte hogy a vízszint percenként két centit csökken - szóval inkább fejlámpástól, gumicsizmástul aludni ment.

Áll a kocsi a csatornaszem mellett, vadiúj sárgacsőkígyó a búvárszivattyúra kötve. Haver áll a platón és a köbös tartályba szivattyúzzuk a zavaros vizet. Gyula bácsi már alszik, pincéjét igyekszünk óvni. S mivel kevés(!) a víz a Dunában hát tartállyal hordjuk bele. Térülünk-fordulunk a köbös tartállyal...

Amikor a tartály megtelik, visszük a vizet a Dunapartra. Egész a nyúlgátig farolunk. Barátom megnyitja a köbös tartály leeresztő csapját és engedjük a vizet az árba.
Odalép hozzá egy kedves néni és megkérdezi:
- Fiatalember, csőtörés van a városban? Azért hozzák ide a vizet?
- Nem mamikám, nem csőtörés - árvíz van, árvíz!
- Jajj, már azt hittem nem lesz vizünk reggelre.
- Mamikám, mennyi vizet szeretne?
És ezzel a nénike továbbsétált a Dunaparton a nyúlgát mellől értő szemmel kémlelve az árvizet.

fotó: AdyMŰVHÁZ

Mammonica

Tegnap érdekes telefonhívást kaptam. Ikszypszilon hívott, hogy kedves - valós - közös ismerősünk ajánlott engemet és van-e pár percem a számára. Na jó, legyen! Annyira jólnevelt vagyok, hogy az már szinte elképesztő.

Befektetési aranyat kínált nekem, merthogy a papírpénz és részvény az smafu és elinflálódik, de az arany az arany az már ötezer éve értékálló.

Magamban röhögtem és azonnal zártam az agyam. Egyszerűen nem érdekel a legújabb világmegváltó értékálló ötlet. Mert persze ez nem az. Nagyon egyszerű kérdés, ha már nekem kínálnak frankó értékálló befektetési aranyat akkor vagy nagyon sok van a piacon, vagy egy újabb pénzlenyúlásnak lehetnék tanúja. Mármint engem pénzlenyúlásnak.

Nincsenek világmegváltó közgazdasági receptek a családi adósságok konszolidálására, közalkalmazottként frankón be tudok fektetni - hahaha - aranyba.

De válaszoltam az ipsének, mi van ha én más síkon mozgok mint ő és nálam a föld az érték. Erre azt mondta azt nehéz pénzzé tenni ha szükséges. De miért akarnám értéktelen inflációs pénzzé tenni a nehezen megszerzett aranyam?

Annyira jó ez az ötlet és annyira nem érti a díler hogy én erre nem harapok és gondolom nem veszek föl azonnal újabb inflációs hitelt arany vásárlására, mondjuk épp a partnerpénzintézetüktől? Én sem értem.

Illetve dehogynem. Ez a legújabb pénzlenyúlás, gusztustalan mert az aranyhoz mindenkinek van pozitív képzete, legalább egy karikagyűrű képében. Az aranykorra vágyunk ebből a földi vaspokolból.

És erre is vannak ügynökök, akik a telefonban haláli becsületesek - nem feltételezem hogy nem az - de már annyiszor hallottam hogy ebből már nem kérek. Értékem a család, a termőföld, a termény ami a földből sarjad.

Az elgurult párizsi

Ma reggel a központi ébresztő után reggeli és tízórai készítésbe fogtam - napi foglalatosság három gyermek esetén. Ki-ki iskola, óvoda. Nézem a hűtőt, felvágott után kutatok, kérdezem a feleségem:
- Vettél tegnap felvágottat uzsira?
- Igen, ott van a párizsi a hűtőben.
- Hol?
- Hát hűtőben.
- Aha...
Kutatás újra, lámpással a fejemen, odáig rendben van hogy kávé nélkül ki sem látok belőle reggel, de már ötkor keltem - már többszörösen megébredtem a párizsit mégsem találtam.
- Tuti a hűtőbe tetted?
- Igen, úgy emlékszem.
Ilyenkor megnézem a táskákat, hátha véletlen ottmaradt, de nem. A párizsi felszívódott. Hát szomorúan közöltem életeimmel hogyhát akkor marad a vajaskenyér esetleg "házikolbival" - de azt ma nem kérték. Maradt a vegakaja, kolbász nélkül 'a la nature' margarinoskenyér.
Hazaértünk, gyereket oviból hazahoztuk egyszer feleségem mosolyogva mutatja, mondja:
- Tudod hol volt a párizsi?
- Nem.
- Az íróasztal alá csempészte "valaki".
- Fogadjunk a kiskölyök volt!
Élelmes kisfiunk gondolt már a nehezebb időkre is, hátha nem jut mindennap párizsi a kenyérre, bespájzolt az íróasztal alá. A kenyeret meg hozzágondolta bizonyára. Mondjuk fiunk gyerekszendvicse külön fogalmazást ér, hisz a szeletre négy-öt réteg - mikor mennyire éhes - felvágottat szokott tornyozni.

Havi százhatvanezer tisztán...

kép forrása: http://ecopedia.hu/penz

Egy kedves ismerősöm  a szociális osztályon dolgozik, naponta találkozik valódi emberi tragédiákkal - számunkra elképzelhetetlen helyzetekkel. Az élet óriási rendező, így aztán a nyomornak és kilátástalanságnak ezer és ezerféle vetületei kerülnek nála terítékre és aztán az aktákba óránként.
Néha viccesen bekopogok hozzá, de előtte már a folyosón is jó hangosan alkalmi árusként jó kis pamutzoknit vagy tigrismintás tangabugyit árulok, meg alig használt harisnyát, vagy ami épp akkor az eszembe jut. Lényeg a lényeg, kopogok ajtaján ebédszünetben:
- Hát 'kezicsókkolom, egy kicsike segíjjj kellene, hát éhessek' a gyerökök, 'élfogyott tél vígire' a tüzellő...

Ismerős meglát, kapásból mondja, fel sem nézve a számítógép és a tornyosuló aktákból, hogy NINCS SEGÉLY, tessék talán fogadónapon jönni.

Múltkorában azt mondja, no várjál csak, ülj le, elmondok egy történetet.
Bejött hozzá egy ügyfél - már máskor is volt - hogy hát neki most rendkívüli szociális kellene.
- Hát munkanélkülinek tetszik lenni éppen?
- Munkanélküli? Ja! Ja, igen munkanélküli.
- Mióta nincs állása? Tetszett már járni az állami foglalkoztatási szolgálatnál (leánynevén munkaügyi központ)?
- Munkanélkülibe? Az hol is van?
- Tudja, ott Esztergomban (utca, házszám).
- Hol? Ja, igen persze, hogyne jártam.
- Szóval nincs állása, akkor miből él?
- Hát nincs állásom és egy kis segély jó lenne most. Élek, élünk, hát nehezen.
- Na de akkor álláskeresési támogatást csak tetszik kapni ugye?
- Álláskeresésit? Mennyi az? Ja azt nem, aztat én nem kapok.
- Regisztrált? Bejelentkezett? Keres munkahelyet?
- Munkahelyet? Persze, de inkább pénzt akarok keresni hogy eltartsam a családot.
- Rendben, de akkor miből van jövedelme?
- Jövedelmem az nincs.
-  Na de akkor mégis honnan van 'lóvéja?
- Ja lóvé! Hát alkalmi munkákból!
- Ezt kérdeztem az előbb is, honnan van pénze?
- Itt-ott dolgozgatok.
- Akkor ebből az "itt-ott-ból" havonta mennyi jön össze ha szabad kérdeznem? - az ügyintéző közben már megnyitotta az űrlapot és élesítette a rendszert, felveszi ügyiratba esetleg rendkívüli ellátásra.
- Mennyi? Á, kevés.
- Mennyi az a  kevés, de őszintén.
- Hát úgy havi százhatvanezer azért mindig megvan.
Ügyintéző hősnőnk levette az olvasószemüveget, a számítógépklaviatúrát messzebb tolta, a lapmonitort is félretolta és ügyfelünk arcába tekintett mosolyogva - de komolyan mondta:
- Akkor tessék sokáig ilyen alkalmi munkákat vállalni, nem adhatok segélyt.
- Na jó, de egy próbát  azért megért nem?
- Egy próbát... Idefigyeljen. - de ekkor már szinte kacagott ismerősöm, miként az ügyfél is. Köszönt és elnézést kért, majd kiment. Ismerősöm a szoc. osztályon kikapcsolta a számítógépet és kiment egyet sétálni az udvarra. Nevetett és sírt egyszerre önmagán, de az ügyfélen is.

A nem túl dicsőséges százharminchárom nap

forrás: http://szentkoronaradio.com/node/67156?size=_original

Tegnap megkérdeztem kolléganőmet, aztán a saját feleségemet, na milyen nap van ma? Hadováltak, hogy hát a tavaszi napéjegyenlőség, meg a névnap, de igazából tél van pedig március 21-et mutat a naptár és fázunk, fűtünk.
Tovább, tovább - pörgettem volna a filmszalagot de láttam rajtuk nincs tovább, snitt van és a stáblista nincsenek újabb képek az emlékek kópiáján.
Előálltam a farbával, hát ma van a "tanácsköztársaság kikiáltásának" nagy napja! Akkor már ömlött belőlem, a forradalmi ifjúsági napok hevülete, gyorsan összecsomóztam nekik Petőfit, kunbélát (mind-mind csupa kisbetűvel), Malinovszkij és Tolbuhin marsallokat ukrán frontjaikkal merthogy április néggyel és Nemesmedvessel zárul a sztori és Magyarország felszabadult. A forradalmi ifjúsági napokból csak március 15-e érdemel főhajtást, a másik kettőt behordta a jótékony feledés homálya. Merthogy ott a helyük...

Elindult a derengés arcukon. Neveket mondtam. Garbai Sándor, Károlyi Mihály, Szamuely Tibor, Cserny József, Korvin Ottó, Stromfeld Aurél, Böhm Vilmos, Landler Jenő, Garami Ernő...
A lista nem teljes és nem súlyozott, csak nevek - de hirtelen ezek bújtak elő.
1919 tavaszán az első világháborúból ocsúdó maradék országot Károlyi Mihály és a szocdemek erősen balos szárnya az internacionalista kommunisták kezére játszotta. Május elsején Budapesten a Hősök tere monumentális panorámáját vörös drapériába, bedeszkázott klisék mögé rejtették az eljövendő nagy-nagy összvilágforradalom tévképzetében. A múltat hatalmilag eltörölték, akik meg másként gondolkodtak azokat a Lenin-fiúk kezelésbe vették (vö. kinyírták). A vidék ellen páncélvonatokat küldtek és öltek.

A maradék országot hónapokra a terror vette át, mint Robespierre Franciaországában. Persze, adódik a kérdés amit már pro és kontra bizonyítani vélnek, mennyiben felelős Trianonért a háború utáni őszirózsás, majd permanensen tanácsforradalom? Egyesek szerint 'á egyáltalán'. Csakhogy az országcsonkítást azért tehették meg a szomszédos mohó, a világháborúban pedig már térdrekényszerített államocskák mert a frontokról hazatérő magyar hadsereget 1918 őszén szélnek eresztette Károlyi Mihály...

Van példa arra, ha nem engedik szélnek a katonaságot, hanem a hagymázas wilson-i elvek helyett kicsit praktikusabban gondolkodunk. Törökország nem hagyta magát!

1918-1919 forradalmai mára a közember tudatából kivesztek, azonban ne feledjük - e szélsőbalos akkor még elvetélt terrorgondolatot 1945 után ismét Magyarországra szabadították és mindig voltak szép számmal 'lájkolói' a bolsevik hatalomgyakorlásnak. 1919-ből nem tanult kellőképpen az ország, Megkaptuk bónuszként Rákosi elvtársat nagy kormányosnak...
Nyugodj békében Tanácsköztársaság.

A trafipax és a szakadó hó

illusztráció - a kép forrása: http://veol.hu/cimlapon/fagyos-hetvege-felszaz-eves-hidegrekordok-doltek-meg-1057203

Tegnap ismét leszakadt az ég, a tél búcsúzóul egész nap havazással örvendeztetett meg bennünket. Mi autósok különösen "örvendtünk" a már esése pillanatában lalyaknak. Csúszott az út, az ablaktörlőknek gondot okozott a nehéz hó lepucolása, s mivel szemből hullott az égi áldás az autó hűtőrácsa, "pofija" rétegesen csupa-csupa koszos latyak lett a rendszámtáblával együtt...

Ahogy Sárisáp felé tartok szemből villognak, vigyázz a yard trafizik. Ismerem már hol szokott Ebszőnyben - ők is tudják, mi is tudjuk, igyekszünk vigyázni egymásra.
Elhaladok a civilnek maszkírozott rendőrautó mellett - járó motor, állandó ablaktörlőzés - ülésbe süppedt rendőrgyerek ücsörgött.

Na mondom, ő a nagy HOHOHorgász!!! Nem elég hogy a szakadó hóban ki sem lát a kocsiból, ergo a kamerája sem - órákon keresztül muszáj volt a drága benzint fogyasztania állóhelyzetben, de ha már észlelt volna is egyetlen gyorshajtót, az autók latyakban fürödtek egyetlen rendszámtáblát sem lehetett beazonosítani.

Ezt a tevékenységet pótcselekvésnek nevezem, a kisrendőr főnökét meg tökéletlen fakabátnak. Józan ésszel felmérve, ilyen időjárási körülmények között minek küldi ki trafizni alantasát, de ha már kiküldi, miért nem rendeli vissza - mert hogy kisrendőrünk "a parancs értettem" jegyében szép nyugodtan elüldögélt járó motorú autójában a fűtött utastérben, a "szoliban", halálra unva önmagát, de teljesen kontraproduktív tevékenysége inkább szánalmat, röhögést váltott ki az autósokból akik innen is meg onnan is villogtak egymásnak.

Tegnap épeszű ember abban a szakadó hóban Ebszőnynél nem ment még ötvennel sem, úgyhogy coki neked trafisgyerek. Hát hosszú távon meg így keletkeznek a rendőrviccek... S még mondja valaki hogy nincs alapja...

A komenizmus áldozatainak emléknapjára

Nem kívánok poénkodni. A meghurcoltakra, eltűntekre, kivégzettekre emlékezem. A más anyagból gyúrtak úgy érezték jó kis moszkvai agytöltéssel/vodkával(?) tuningolva majd helyreteszi a fasiszta magyar népet. Aztán jött 56 és úgy menekültek ismét a Szovjetúnióba az 'élvátrsak hogy csak páncélautón mertek visszajönni jó kis továrisi tankokkal előttük.
Hát ennyi, aztán volt gulyáskomenizmus, meg újra téeszesítés lájtosabban, az ávéhások átmentek a kultúrszférába és fordítók, kiadók lehettek, gyermekeik meg már frankón rendszerváltó politikusok. Nem véletlen. Előbb értesültek a rendszer döglődéséről mint az alávetett munkás.
S mégis szavaznak az utódpártra, politikusaira akik vállalják az emeszempés múltat, azt hogy saját munkás és paraszt népüket árulták el. Már csak megszokásból is. Mer' akkor jó volt. Jó volt? Egy pillanatig... Köszönjük a következő generációk nevében is... De a megérdemelt pártnyugdíjat ugye fel tetszenek venni még ma is amit a bányászaik és téeszparasztjaik raktak össze? Demény Pállal óh, hogyan számolnak el a szocik?
Nézzétek meg, aztán beszélgessünk a szocializmus emberi oldaláról jó?

Ha a múltat - egy kis re-tu-sa, hová tűnt a komisszár?

Mielőtt belemélyedek a történelem irgalmatlan mélységes útvesztőibe és az egyik képen még Sztálinnal kedélyesen sétálgató Jezsov GPU főnökről és a generalisszimusz idilli kapcsolatáról élcelődnék kiábrándítom - még magamat is. Nem erről akarok elmélkedni. Jezsovot elnyelte az a rendszer melyet ő maga szolgált és épített (szimplán kinyírták), de Sztálin bátyus szobrát is széttépték 56-ban Pesten az első történelmi pillanatban a magyar hazafiak. Így kellett lennie, hazugságra persze nem épülhet a jövő.
Jezsovot kiretusálták, eltüntették az ügyes szovjet kezek. Volt? NINCS!

Iván bácsit az öreg partizánt meghívják a nagy távoli Szibéria kicsiny falujába, hogy "Bátyuska, itten nehezen értik a fiatalok a honvédő háborút, mit sem tudnak a partizánokról a 'bítleszeket' énekelik, ugyan látogasson már el hozzánk, mi lesz ebből a nemzedékből?" Iván bátyus lapot küld a távoli Szibériába a komszomol aktívának - "Elmegyek hozzátok."

Kifényesítette ünnepi öltözékét, felcsatolta az összes kitüntetését, görnyedt testét a 20 kiló billog csakúgy húzta lefelé. Amerre járt csörgött és zörgött, már nem járt oly délcegen mint '46-ban a Vörös téren a győzelmi parádén - de hiába a honvédő háború hőse volt, sok lator fasisztának ontotta vérét ottan a hírhedt brjanszki erdőben.

Iván bátyus utazott a Transzszibériai expresszen (még kimondani is borzongató) vagy két napot és elért a kicsiny falu közelébe, már szánkóval várták másfél napja az állomáson, a komszomolos befogott és repült a szánkóval a falu felé.
A közönség már várta őt - rendesen összeterelték őket az úttörők, Iván bácsi is szépen fogyasztott a vodkából, úgyhogy egyből az émelyítő propaganda akcióval kezdte.
"Amikor a németek aknagránáttal szétlőtték a bal lábomat és csak az elvtársamnak a Mityának köszönhetem hogy kihúzott a tűzvonalból"- mesélte teljes átéléssel a történetet. Kolja a derék komszomolos okostojás fészkelődött, szódásüvegszemüvegét kétszer tolta a homlokára, verejtékezett, pisilni kéredzkedett, de csak nem bírta ki:
"Na de Bátyus, hát ott van a bal lába a helyén!"
"Ja, hát persze, mert a rohadt fasiszták elűzése után visszamentem a felrobbantott rejtekhelyre és megtaláltam..." - és húzott egyet a vodkásüvegen a szeme persze már ekkor sem rebbent meg.

A minap olvastam egy a közhiedelem szerint nívós szakmai és agyonsztárolt hetilapban az energihatékonyságról, zöldenergiáról. Ez manapság olyan mint az ősember korában a bunkósbot. Forradalmi. Mindenkit letaglóz ha előveszed és használod.
Az energiahatékonyságról egy konferencia szünetében az egyik községi "népvezért" faggatta a hetilapriporter a folyosó egyik csendes szegletébe behúzódva. Lehet hogy fiksz ipszikon volt, de nem is fontos. Felületes az is (nép)biztos. Az sem fontos, hogy a népvezér - amolyan négyévente majdnem közfelkiáltással "jó" demokratikusan választott és pénzért élenjáró - pózolt a "kenonnak". Kiváló lett a fotó! A felelősen gondolkodó megújuló energiáért és a megtakarításokért élő és haló élenjáró belecsempészte a riportba, hogy hát ő azért gondolkodik így mert vállalkozó és az egyetemen is csak ezeket engedte -  a gaz polgazdaságtan matériája helyett - annak idején belecsepegtetni borzas kobakjába...

A fogalmazás csak azért ilyen nyakatekert mert sejtet, azt sejteti hogy a zöld energia, a napenergia felhasználása az ő népvezéri életében nem mai keletű, az energiahatékonyság, takarékosság önnön valójából, napi munkájából és persze egyetemi tanulmányaiból következik. Oké?

Ezidáig kerek a történet, a szimpla országos olvasó a cikkből annyit jegyez meg, hogy van egy falu valahol, tán még a nevét is visszaidézi 2 nap múlva hogy ez most mégsem Bukarest, meg hogy ott van egy előrelátó népvezér, aki bölcs - egyetemi  - tanulmányaira is építve a napenergiára tette le a voksot - aki majd a kilovattokat jól visszatermeli az országos hálózatra, a monopol szolgáltató meg mosolyogva várja tőle a zöldáramot. Sőt már nem is akar a multi eladni extra áron, a filantróp kábelüzemeltető, hanem fizetni akar az élenjáró élfalujának.
Ha a Holdról jönnék azonnal csöngetnék az ajtaján, ráznám jobbját, keblemre pajtás  - rád "savazok", mert amíg együtt sírunk... Addig röhöghetsz rajtam!
Ugyanez a népvezér saját választási szóróanyagán egy évtizeddel korábban egyetemi tanulmányait (hány év lehetett?) nem említi. Kerekedik a múlt, tűnik a képről Jezsov, csak a jóindulatú generalisszimusz látszik ahogy a folyóparton - persze, az is tiszta vízenergia!!! - az alternatív energiaforrások előnyeit ecseteli hallgatóságának, például Molotov népbiztosnak.

...ha a múltat végképp eltörölni... de mi van ha mégsem lehet?
Az élenjáró népvezér életkora alapján a nyolcvanas évek elején járhatott egyetemre és cikkbeli állítása alapján és enyhe, de sajátos képzettársítással ottani tanulmányai egy életre az energiahatékonyság és a zöld energiák felé terelték burjánzó gondolatait.
A történet hihető? Magyarország építi a Barátság és Testvériség olaj- és gávezetékeit a nagy Szovjetunió felé, megkezdődik a magyar lakosság újabb nagy átverése az olcsó gázzal, Szeged környékén felszámolják a "madzagvasutakat" - az olajlobbi mindent maga alá gyűr. Zöldenergia? De népvezérünk már fiatal korában is előttünk járt, mint a generalisszimusz és már akkor látta. De nem! Szerintem tudta is, hogy 2013-ban már a napenergiát kell szeretett falujába kilovattonként jólbetelepíteni.

Az egyetemi tanulmányok és évek meghatározóak - a diploma pedig karrier, érvényesülés, megélhetés. Egy felületes cikkben jól hangzik elsütni az egyetemi tanulmányokat - mint Török Zsoltnak a nem létező diplomáját, Schmittnek a most megfúrt frankó doktoriját, Fletónak az állítólag plagizált bortermelős szakdogáját - úgysem néz utána senki, a riportalany viszont olyan magasságba emelkedik, amelyet tudásával, tanulmányaival, tehetségével és munkájával érdemelt ki, van példa sok, megtették már mások, az út viacolorral kövezve - néha előrelátóan persze felszedve. Az hogy ez így sematikus és homályos? Ki tudja ezt Magyarországon?

A "pénzért elöljáró" már a jövő évi választásra rajzolja a régi tablót. Országos imázsépítés kipipálva, előhúzható a hetilap bármikor az almáriumból a kétkedő plebsnek.
De már "fogalmatlankodtam" eleget - deli élenjárónknak megvan már a múltja, az egyetemi tanulmányok is legépelve az országos hetilapban hitelesítve(!) - a valóságban diplomahiányos helyzetet feloldotta e cikkel(?), nem kell ide rektor (vagy Hektor? a kutya) mert nem bírta ki hogy ne lökje oda a riporternek a műegyetemet...amelyet sohasem végzett el, csak olyan jól hangzik bemondani - hisz úgysincs következménye.

"Idegen tollakkal csak ékeskedni lehet, repülni nem." (Király Dezső)